Hírek

Rágyújtani tilos!

2011. március 01., 11:10
Júliustól tilos lesz a dohányzás a vendéglátóhelyeken és munkahelyeken, ha a Parlament elfogadja az erről szóló indítványt. Nem szabad majd rágyújtani a közoktatási és egészségügyi intézmények udvarán sem.
Rágyújtani tilos!

A javaslat a nemdohányzók védelmében született. Magyarországon 18 percenként meghal valaki a cigaretta káros hatásai következtében. Minden harmadik ember függő.


Egy éve tilos rágyújtani a szombathelyi játszótereken, ezt tábla is jelzi ott, ahol éppen nem lopták el, vagy rongálták meg. Ennek ellenére itt is találtunk cigisdobozt és csikkeket. A közterület-felügyelők tapasztalatai szerint a szülők megértették a rendelet jelentőségét, és betartják. A hajléktalanok és a fiatalok azonban rendszeresen rágyújtanak a játszótereken. A büntetés háromezertől 20 ezer forintig terjedhet. A tervek szerint júliustól a zárt közösségi terekben, így például vendéglátóhelyeken, munkahelyeken, tömegközlekedési járműveken és a megállókban sem lehetne rágyújtani. Ebben sörözőben minden helyiség dohányzó, az üzletvezető arra számít, hogy a szigorú szabályok miatt eleinte visszaesik a vendégforgalom.

Komp Arnold - üzletvezető, Sörpatika
"Az első időkben biztosan kevesebben jönnek, de van kerthelyiség, azt reméljük, ott lehet majd dohányozni. Abban bízunk, majd hozzászoknak, és sok nemdohányzó vendéget forgunk megnyerni."

Évente 20 milliárd szál cigaretta fogy el Magyarországon. A dohányzás bizonyítottan ártalmas az egészségre, tüdő- és gégerákot, szívinfarktust okoz.

Dr. Prugberger Emil - elnök, Egészségügyi Bizottság
"A dohányzás következtében 30 ezer halálozás történik Magyarországon. Ez annyit jelent, ha mintha naponta lezuhanna egy tömött busz a szakadékba, és nem lenne túlélő. Mindent meg kell tenni a dohányzás visszaszorítására."

A szombathelyiek egészségi állapotáról készült felmérés azt mutatja, a 65 éven aluliak közül egyre többen halnak meg dohányzás okozta betegségekben, köztük sok a nő. Az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi a hatályos jogszabályok betartását, az egészségvédelmi bírság legkisebb összege 50 ezer forint.

Dr. Stánitz Éva - kistérségi tisztifőorvos
"Figyeljük, hogy a közintézmények foglalkoznak-e egyáltalán a nemdohányzók védelmével, tesznek-e ki táblát, piktogrammokat, stb."

Szakemberek szerint úgy lehetne visszaszorítani a dohányzást, ha drasztikusan megemelnék a dohánytermékek árát és adóterheit.