MNB - 2
MNB

Hírek

Rajtra kész a Hungast-Haladás női extra ligás röplabdacsapata

2019. október 11., 19:20

Leiszt Máté csapata szombaton kezdi meg a 2019-2020-as bajnoki szezont, az ellenfél pedig az a Nyíregyháza lesz, amely a nyári időszakban teljesen átalakult.

Rajtra kész a Hungast-Haladás női extra ligás röplabdacsapata

A szombathelyi után megnyerte utolsó felkészülési tornáját is a Haladás élvonalbeli női röplabdacsapata. A vasiak a házigazda Balatonfüred mellett kétvállra fektették a Diósgyőrt is. Mindezek után pedig a DEAC-ot ütötték ki idegenben a Magyar Kupa selejtezőjéből és jutottak be a legjobb 16 közé. Bár a többi csapathoz képest később kezdte az alapozást a Hali, eddig minden a tervek szerint halad.  

Leiszt Máté - vezetőedző, Hungast-Haladás
"Ahogy mentünk előre a felkészülésben, úgy kerültek egyre nagyobb hangsúllyal a csapatgyakorlatok és a taktikai elemek is gyakorlásra. Azt gondolom, hogy jó állapotban leszünk, de nyilván azért még kell dolgoznunk nagyon sokat."

A szombathelyiek szerint az esélyekről még korai beszélni, egy azonban biztos: nehezebb lesz az idei bajnoki évad a tavalyinál, hiszen szinte minden csapat minőségi játékosokat igazolt. Ezek közül kiemelkedik a Hali hétvégi ellenfele, a Nyíregyháza együttese - Szabolcsban ugyanis bajnoki álmokat dédelgetnek.

Vacsi Evelin - röplabdázó, Hungast-Haladás
"Beszéltünk arról korábban, hogy minden csapat nagyon erős, mindenki erősített és nagyon sok az új játékos mindegyik csapatban, úgyhogy nem tudjuk annyira felmérni most még, hogy ki milyen erőt képvisel, azt tudjuk, hogy mindenki erős. A Nyíregyházával kapcsolatban szeretnénk 100%-t nyújtani, hiszen minden meccsre úgy megyünk fel, hogy nyerni akarunk és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, de mindenképpen győzni szeretnénk."

A Haladás és a Nyíregyháza összecsapását szombaton 19 órakor rendezik a sportkomplexum csarnokában.