Hírek

Rangadót veszített Pápán a Hali, Artner Tamás felajánlotta lemondását

2012. november 05., 17:27

Alacsony színvonalú mérkőzésen 1-0-ás vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás a Lombar-Pápa vendégeként. A mérkőzés után a Haladás vezetőedzője problémákról beszélt és szóban benyújtotta lemondását.

Rangadót veszített Pápán a Hali, Artner Tamás felajánlotta lemondását

Alsóházi rangadót játszottak az NB I-es labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában Pápán, ahol a 13. helyen álló Lombard látta vendégül a 12. pozíciót elfoglaló Szombathelyi Haladást. A rendkívül fontos mérkőzésen a vasi gárdából Halmosi Péter eltiltás, míg Tóth Péter és Nagy Dániel sérülés miatt nem állhatott Artner Tamás vezetőedző rendelkezésére. A nagy tét miatt miatt mindkét gárda kifejezetten óvatosan kezdett: az első valamire való helyzetre egészen a 17. percig kellett  várni. Ekkor Marics szabadrúgásból veszélyeztette a vasiak kapuját. Nem sokkal később Kenesei próbálkozott egy hasonló produkcióval, ám a Haladás támadójának lövését Szűcs védte magabiztosan. A 24. percben kishíján megszerezte a vezetést a Lombard: a ziccerben kilépő Quintero emelte át a labdát Rózsán, de szerencsére a szombathelyiek kapuján is. Az első félóra végén viszont Fortuna már nem fogta a vendégek kezét: a Devecseri kezezése miatt megítélt 11-est Marics elemi erővel bombázta a vasiak hálójába. Pontosan 10 minutummal később újfent 11-eshez jutottak a pápaiak: Fehér szabálytalankodott a büntetőterületen belül Mariccsal szemben. A labda mögé a sértett állt, ám Rózsa paradés vetődés után  hárította a bal sarokba tartó lövést. Az első félidő így 1:0-ás hazai vezetéssel ért végét. A második játékrész első  komolyabb helyzete Fehér nevéhez fűződött: a Haladás védője Kulcsár szögletét követően fejelt kapu fölé. A 60. percben megfogyatkozott a Lombard: Sekour rúgta meg Radót, amiért sárga lapot kapott, ám mivel neki már volt egy ilyen színű kártyája, villant a piros. Az emberelőnyben futballozó szombathelyiek a 69. percben egyenlíthettek volna, ám a csereként beálló Andorka elhíbázta a ziccert. A végjátékban újabb helyzet már nem adódott a vasiak előtt, ez pedig azt jelentette, hogy maradt az 1:0-ás Lombard-siker. A Haladás vereségének köszönhetően visszacsúszott a tabella 14. helyére. A találkozó után Artner Tamás felajánlotta lemondását a tulajdonosi körnek. A szakember hétfőn délelőtt ült le tárgyalni a klub elöljáróival.

Artner Tamás vezetőedző, Szombathelyi Haladás
...


A megbeszélések után a  tulajdonosi kör tagjai nem láttak okot arra, hogy váltsanak  az edzői poszton. Biztosították további bizalmukról Artner Tamást.

Illés Béla résztulajdonos, Szombathelyi Haladás
...


A Szombathelyi Haladás csapata szombaton 14 órakor a pontvadászat 14. fordulójában az Újpest csapatát fogadja a Rohonci úton.