Hírek

Reagált az MSZP-SZTKE

2010. október 15., 13:38
Nem egyeztettek az MSZP-SZTKE képviselőivel az alakuló ülés Városházán kívüli helyszínéről, ezért nem vettek részt azon - hangzott el a frakció mai sajtótájékoztatóján.
Reagált az MSZP-SZTKE

Gyebrovszki János frakcióvezető-helyettes szerint a Fidesz az utcára vitte a politizálást, amikor a képviselők a mandátumukat a Városháza előtti téren vették át. Azt is kifogásolta, hogy a szociális- és a lakásbizottság összevonásával csak egy helyet kínáltak fel a szocialistáknak, pedig eddigi munkája alapján neki, és Kővári Attilának is lehetőséget kellett volna kapnia az előkészítési folyamatban. Erről a kérdésről Németh Kálmán, a SZTKE képviselője azt mondta: annak ellenére, hogy ők úri módon tettek ajánlatot a bizottsági helyeket illetően, mégsem kapták meg ezeket. Ezért egyelőre nem vesznek részt a bizottságok munkájában, de reméli, hogy a későbbekben sikerül kompromisszumos megoldást kidolgozni. Az üléseken viszont tanácskozási joggal részt kívánnak venni akkor is, ha a szavazati jogukkal nem tudnak élni. Szerinte Puskás Tivadar csak szavakban képviseli az összefogás és az együttműködés elvét, mert ezt az első közgyűlésen nem tapasztalták.