MNB - 2
MNB

Hírek

Régi, de korszerű épületek

2017. július 19., 15:57

A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem harmadik napja a Múltunk jövője címet viselte. Ennek keretében a szakemberek a történeti épületek felújításáról, és ennek nehézségeiről, vaamint a folyamatban lévő beruházásokról tartottak eszmecserét.

Régi, de korszerű épületek

A Martineum Felnőttképző Akadémián Dévényi Tamás előadását hallgathatták először az érdeklődők. A szakember olyan jelentős projektek kivitelezésében vett részt a közelmúltban, mint a 4-es Metro Rákóczi téri megállójának kialakítása, valamint a Várkertbazár és a Sándor Palota belsőépítészeti munkálatai. Témájának központi kérdése: mit kellene tenni ahhoz, hogy a műemléki törvényt komolyan vegyék. Szerinte nem a jogszabályokkal van gond, hanem azok értelmezésével.

Dévényi Tamás - építész
"Vannak jó és rossz példák sok esetben nagyon komolyan átépítenek műemlékeket és gyakorlatilag el is tűnik a műemlék sok-sok új mögött. És az új lehet nagyon modern is és lehet régies, mondjuk stílusban tervezés, nem gondolnám, hogy az például jó módszer lenne, merthogy összetéveszthető lesz a múlt és az éppeni jelen."

Az épített örökségek felújítása azért nehéz feladat, mert a védett műemléki értékeket jellegük megváltoztatása nélkül kell helyreállítani. A korábbi századok és a jelen építészeti szempontjait pedig nem mindig egyszerű összeegyeztetni..

Jól halad az országban összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - ezt már a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos mondta. Az épületek mintegy felénél már a megalapozó restaurátori, régészeti és falszövetkutatásoknál tartanak, a levéltári feldolgozás is megtörtént, és az építéstörténete is elkészült szinte minden épületnek.

Virág Zsolt - miniszteri biztos, Miniszterelnökség
"Körmenden már az építészeti engedélyezési tervezési készítése folyamatban van. Elindult magának a fejlesztésnek a pályázati része, megkötésre került a támogatási szerződés és a kiállításrendezési folyamatok is elkezdődnek a közeljövőben, valamint minden olyan tevékenység, ami egy kastélyfelújítással együtt jár."

Az a cél, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram eredményeként a műemlékekből egységes, Európában egyedülállóan jól értékesíthető turisztikai termékcsomag legyen. A program keretében húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években mintegy 55 milliárd forint értékben.