Hírek

Rekordévet zárt az ingatlanpiac Szombathelyen

2019. január 09., 15:34

A megyeszékhelyen 500 körüli új lakás és százas nagyságrendű az épülő házak száma is. A folyamatot erősítette, hogy decembertől kiterjesztették a kétgyermekesekre is a CSOK keretében felvehető kedvezményes hitelt, a három vagy több gyermekesek pedig 10 helyett 15 milliót kaphatnak.

Rekordévet zárt az ingatlanpiac Szombathelyen

Gombamód szaporodtak az új társasházak Szombathely szinte minden pontján. Ebben az Írottkő utcaiban például két ütemben 110 lakás épült. A többségét már el is adták, de még mindig egymást érik az érdeklődők.

Sőt távirányítható is a fűtési rendszere is a lakásoknak. A korszerű épületben az állandó klímát geotermikus energiával biztosítják.

Heckenast István – ügyvezető igazgató, Heckenast Ingatlan Kft.
Talajszondás hőszivattyúval megoldott a lakásoknak a fűtése, hűtése. Ez a mennyezetben és a padozatban futó csöveken keresztül történik. Ezáltal a legegészségesebb klímaberendezés van a lakásban úgy, hogy ezzel együtt vásárolta. Ez viszont rögtön visszahat a rezsiköltségek csökkenésére is.

A beruházó szerint itt a rezsiköltség egész évben annyi, mint másutt egy hónap alatt – ezért is keltek el olyan gyorsan ezek a lakások. Ezekben a társasházakban kis és nagyobb lakások egyaránt találhatók. Az elmúlt egy-másfél évben Szombathelyen 30 %-kal drágultak az új ingatlanok, a támogatási rendszernek köszönhetően viszont nem csökkent a kereslet.

Rácz Dezső Gábor – projektmenedzser, Ister Invest Kft.
A megemelt CSOK, tehát a 10+15 milliós CSOK kifejezetten érezhető. Eddig a kisebb lakásokat keresték, most már a nagyobb és közepes lakásokra is nagyobb a kereslet, miután majdnem a teljes lakást lefedezi az így kapható állami támogatás.

A családok általában olyan lakásokat keresnek, amelyben minden gyermeknek külön hálószobája lehet. A háromgyermekesek már a 10 milliós támogatáson felül 15 millió forint kedvezményes hitelt kaphatnak. Szombathelyen az elmúlt évben közel 500 lakás és több mint 100 ház épült – így a 2018-as év kiemelkedő volt az ingatlanpiac szempontjából – mondja a szakértő. Továbbra is érezhető a befektetési célú vásárlás a városban, ez az arány 30-40 %-ra tehető.