Hírek

Rendkívüli közgyűlés

2010. március 10., 17:40

Rendkívüli ülésen tárgyalja csütörtökön Szombathely város közgyűlése a 2010. évi költségvetést. A 16 órakor kezdődő nyilvános ülés három napirendi pontja közül ez a fő téma. A képviselők három hónapja nem tudnak megegyezni a büdzséről.

Rendkívüli közgyűlés

A tavaly decemberi közgyűlésen tárgyalták a képviselők először a város 2010. évi költségvetési tervezetét. Döntés azóta sem született: januárban és februárban is levették az ügyet a napirendről. A polgármester csütörtökön délután négy órára rendkívüli ülést hívott össze a témában. Németh Kálmán gazdasági ügyekért felelős alpolgármester szerint komoly károkat okoz, ha nem lesz költségvetés, a város ugyanis jelentős összegű állami hozzájárulástól esik el.

Németh Kálmán - alpolgármester, Szombathely (SZDSZ)
"Én azt gondolom, közelednek az álláspontok. Reménykedem abban, ha a szakmai oldalát vesszük, akkor lesz költségvetés, ha a politikai indíttatás irányítja a szavazatokat, akkor nem tudom megjósolni."

A rendelettervezet szerint a város 24 milliárdos bevétellel és közel 5 milliárdos hiánnyal kalkulálhat. A deficitet hitelből vagy kötvénykibocsátással finanszíroznák. Molnár Miklós szerint a polgármester által februárban benyújtott költségvetés nem megfelelő alap a tárgyalásokhoz. Arra a kérdésre, hogy lesz e csütörtöktől Szombathelynek büdzséje, ő sem tudott egyértelmű választ adni.

 

Molnár Miklós - elnök, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság (Pro Savaria)

"Jelen pillanatban bizonytalan vagyok ebben a kérdésben. Rossz költségvetést szerintem nem szabad elfogadni, egy rossz költségvetés tönkreteszi a következő önkormányzat mozgásterét, és nehéz helyzetbe hozza a várost 2011-ben."

A városvezetés folyamatosan egyeztet a közgyűlési többséggel, még holnap délelőtt is lesz megbeszélés a polgármesterrel. Az ülésen döntenek a megyével közös fenntartású intézmények létszámkeretéről, és tagot választanak a Jogi Bizottságba. A Szombathelyi Televízió nem közvetíti élőben a rendkívüli közgyűlést, hiszen nem soros hanem rendkívüli ülésről van szó. Az ott történtekről holnap esti Híradónkban tudósítunk.