Hírek

Sajtóreggeli a Városházán

2011. január 11., 16:19

Az összefogás szükségességét hangsúlyozta Puskás Tivadar a keddi sajtóreggelin, mert - mint mondta - csak így sikerülhet Szombathelyt, Vas megyét és az egész országot sikeressé tenni a következő években.

Sajtóreggeli a Városházán

A közgyűlésben már látszanak ennek csírái, amelyek okot adhatnak bizakodásra - tette hozzá a polgármester.

Néhány hónap már eltelt azóta, hogy a választók akaratából új vezetése lett Szombathelynek, így elérkezett az ideje egy rövid értékelésnek - mondta Puskás Tivadar. A polgármester elmondta: különösebb meglepetés nem érte őket a város pénzügyi helyzetét illetően, előre tudták, hogy negatív adatokkal kellett szembesülniük.

 A város jövője függ attól - mondta a polgármester, hogy sikerül-e végre megteremteni a közúti kapcsolatot az országos gyorsforgalmi hálózattal. Ígérete szerint jövőre elkészül a 86-os út Szombathely-Vát közötti szakasza, 2014 nyarára pedig Győrig végeznek a 4 sávos pályával. Emellett fontosnak tartotta azt is, hogy javuljon a város belső közlekedési helyzete is, erre készülnek már a tervek.