Hírek

Savaria katonái a Történelmi Témaparkban

2016. augusztus 26., 14:47

Seregszemlével kezdődött pénteken délelőtt a hagyományőrző programsorozat a Történelmi Témaparkban. Az idén öt egyesület mutatja be az ókor katonai viseletét, fegyverzetét és tábori életét, közben pedig produkciókat és ismertető előadásokat láthat-hallhat a közönség.

Savaria katonái a Történelmi Témaparkban

Seregszemléhez készülődnek Savaria katonái a Történelmi Témaparkban péntek délelőtt. A helyszín házigazdáinak számító Legio XV. Apollinaris és négy másik hagyományőrző egyesület az ókori római civilizáció hadseregeit, illetve a tábori életet mutatja be a közönségnek, és persze egymásnak.

“A történelmi játékot ezennel megnyitom”

Így nyitotta meg a háromnapos rendezvényt Hende Csaba országgyűlési képviselő, aki Puskás Tivadarral, Szombathely polgármesterével együtt fogadta a katonák köszöntését. Az osztrák és német hagyományőrző partneregyesületek idén nem vesznek részt a karneválon, ellenben új táborlakónak számít a bolgár és az erdélyi társaság. Ami a látnivalókat illeti, a témaparkban vasárnap estig nincs megállás.

Tilcsik György - katona, Savaria Legio Egyesület
“Az egyes csoportok a saját produkciójukat adják elő 15-20 percben, és ez folytatódik részint délután közös programok, lesznek táboron kívüli programok is a városban, tehát gyakorlatilag szinte folyamatosan mozgásban leszünk egész nap.”

A nézelődők a műsorok között is lépten-nyomon ismertető előadásokba csöppenhetnek, amelyekre főként az iskolás korú fiúk kíváncsiak.

Kovács Máté
“Leginkább a római katonákra és a gladiátorokra, mert ugye történelemórán sokat hallottam, és így ezek érdekelnek a legjobban.

A bemutatók között nagy sikert aratott a gladiátorok produkciója, amely - hasonlóan a többi előadáshoz - szinte teljesen korhű volt.

Agócs Nándor - tanársegéd, ókortörténész
“Nyilván ezek a fegyverek nem teljesen vannak kiélezve, tehát ez is kicsit csökkenti nyilván ennek a korhűségét. Illetőleg nagyon sokszor ezek a fegyverzetek elég drágák voltak, tehát sokszor azokat a páncélokat, amiket időnként látunk, azok szándékosan ezekre a szereplésekre vannak felkészítve.”

A Történelmi Témaparkban megelevenednek a történelemkönyv lapjai, és egészen vasárnap késő estig zajlanak a programok.