MNB
MNB - 2

Hírek

Sima hazai Falco győzelem a Jászberény ellen

2019. március 25., 15:08

Hazai környezetben magabizos, 78:58 arányú győzelmet aratott a Falco-Vulcano Energia KC kosárlabdacsapata a Jászberény együttese ellen. A tabella negyedik helyén álló szombathelyiek a héten két bajnokit is játszanak majd.

Sima hazai Falco győzelem a Jászberény ellen

A várakozásoknak megfelelően a Falco kezdte jobban a Colemant és Aleksandrovot is nélkülöző Jászberény elleni mérkőzését. A szombathelyiek az első negyed végén 22:15-re vezettek. A 17. percben pedig már kereken tíz ponttal jártak előrébb. A rendkívül szűk kerettel érkező berényieknek ugyan a második félidő elején volt egy jobb periódusuk, amikor feljöttek 44:37-re, ám ezt követően minden úgy alakult, ahogy azt a hazaiak szerették volna. A lényegi kérdések a negyedik 10 perc elején dőltek el. Ekkor a Falco egy 13:0-ás szakaszt repesztett, amivel végleg leszakította Nikola Lazics együttesét. A mérkőzés vége 78:58 arányú szombathelyi siker lett.

Váradi Benedek - csapatkapitány, Falco-Vulcano Energia KC
“Azt gondolom, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk, attól függetlenül is, hogy a Jászberénynek hiányzott két kulcsjátékosa. Tudtuk, hogy fáradni fognak. Megpróbáltunk nagyobb iramot diktálni. Azt gondolom, hogy ez sikerült is. A fontos az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ez sikerült.”  

A két légiósukat nélkülöző jászberényiek 25 percen át jól tartották magukat. A 211 centiméter magas Nemanja Aleksandrov hiányát viszont nagyon megérezték a palánkok alatt, ahol a Falco rengeteg lepattanó labdát tudott begyűjteni, ami jelentős mértékben járult hozzá a sárga-feketék győzelméhez.  

Nikola Lazics - vezetőedző, Jászberény
“Első negyedben a Falco abszolút dominált a lepattanózásban. Túl sok támadólepattanót adtunk nekik. Első, második, sőt harmadik támadásból dobtak pontot. De összességében elégedett vagyok, mert nálunk sok probléma volt.”

A tabella negyedik helyén álló Falco a héten a két sereghajtó együttessel találkozik. Váradiék szerdán idegenben a TF, míg vasárnap hazai környezetben a Szeged gárdájával meccselnek majd.