MNB
MNB - 2

Hírek

Sportnapot tartottak az egyetemi sportcsarnokban

2015. április 15., 16:08

A komoly hagyományokkal rendelkező eseményen a szombathelyi LuK Savaria Kft. és a debreceni FAG női kosarasai valamint férfi futsalosai mérkőztek meg egymással.  

Sportnapot tartottak az egyetemi sportcsarnokban

Harmadik alkalommal tartották meg a Schaeffler Csoport magyarországi gyárainak sportrendezvényét. Az ötlet 2012-ben vetődött fel azzal a céllal, hogy az LuK Savaria Kft. és a FAG Magyarország Kft. munkatársai jobban megismerjék egymást. Ennek eredményeképpen szerveztek egy focikupát, amelynek akkor is Szombathely volt a házigazdája.

Kenyeresné Vörös Rita – személyügyi vezető, LuK Savaria Kft.
„Nagyon nagy sikere volt, nagyon örültek ennek a lehetőségnek a kollegák, hiszen lehetőségük volt a gyárunkat megnézni, gyárlátogatáson résztvenni illetve a szombathelyi kollegákkal egy kicsit jobban megismerkedni. Ez péntek délutáni program és szombaton van a nagy esemény. Büszkén mondhatom, hogy eddig mindkét alkalommal a szombathelyi csapat nyerte meg a kupát, bízunk benne, hogy most a szombatot is ezzel fogjuk zárni.”

A szombati mérkőzésekre kollégák és családtagok kísérték el a résztvevőket. A sportdélelőtt azon kívül, hogy az egészséges életmód jegyében mozgással telt, a munkatársak közötti közösségi csapatszellemet is erősítette. Remek hangulatban zajlottak a mérkőzések, határtalan lelkesedéssel küzdöttek a női kosarasok, akiknél idén a cívisvárosiak vitték el a pálmát, megszakítva ezzel a szombathelyi győzelmi szériát.

Nagy Nóra – játékos, FAG Magyarország Ipari Kft.
„Nyilván hosszú volt az utazás, de ezzel számoltunk, készültünk menet közben, taktikákat beszéltünk meg a hosszú út alatt illetve pihentünk is picit. A csapat szempontjából úgy gondolom, hogy ez sokat jelentett számunkra és a cég számára is, ugyanis nem titkolt szándékunk volt az, hogy az elmúlt évekhez képest mi vigyük haza fociban és kosárlabdában a kupát.”

A férfi futsalosok színvonalas mérkőzését ugyancsak a debreceniek nyerték, így kettős győzelemmel zárták a szombati sportnapot.

Alföldi János – játékos, LuK Savaria Kft.
„Nagyon nagyon jól éreztük magunkat, kemény meccsen vagyunk túl, sajnos nem sikerült most megnyernünk, de nem vagyunk elkeseredve, lesz visszavágó, a vándorkupát most oda kellett adnunk, de vissza fogjuk hozni ide Szombathelyre.”

A mérkőzéseket követően a szervezők mind a négy csapat teljesítményét díjazták, zárásként pedig nem maradhatott el a résztvevők közös fotózása sem.