Hírek

Szárazjéggel tüntették el a lakástűz nyomait

2017. október 17., 14:25

A Váci utcai lakástűz nyomait egy olyan speciális módszerrel tüntették el, amilyet még nem használtak soha Szombathelyen. A megoldást a szárazjég jelentette.

Szárazjéggel tüntették el a lakástűz nyomait

Még látszanak a tűz nyomai annak a Váci utcai társasháznak a szeméttárolójában, ahol mintegy két hónapja csaptak fel a lángok. Az utómunkálatok még tartanak. A vezetékeket és elektronikai berendezéseket kellett megvédeni a takarításkor: ezt a technológiát azért alkalmazták, hogy ezek ne sérüljenek.

Beliznai Pálné - elnök, Bem Lakásszövetkezet
“Védőruhában dolgoznak, és megvan, hogy mennyi ideig tudják ezt csinálni megszakítás nélkül, szájmaszkban, védőruhával, mert elfogy állítólag az oxigén, és akkor fejfájás, rosszullét előfordulhat, itt vannak a gépek is, érdekes dolog, azt tudom mondani.”

A technológia egyébként környezetbarát és hatékony, a betonról - amit nem lehet lekaparni - remekül lepattogzik (04:45 körül látható) tőle a ráégett réteg. Csak természetes anyagokkal dolgoztak a szakemberek.

Tárnoki Dániel - projektvezető
“Magasnyomású levegővel működik, és a szárazjég - ami fagyasztott CO2 - amit a gép megdarál, és fagasztott, felületre juttatva a gép megdarál és végzi a dolgát.”

A munkálatokkal két nap alatt végeztek a társasházban - a lakók mindennapjaiiban semmiféle fennakadást nem okozott az eljárás. Viszont teljesen eltűnt a korom és megszűnt a füstszag is a lépcsőházban. Az utómunkálatok ezzel nem érnek véget, néhány dolog - így a festés is - még várat magára egy-két hetet.