MNB - 2
MNB

Hírek

Szavalóversennyel kezdődött az ünnepi hét a Váci Mihály Általános Iskolában

2012. december 11., 17:52

Az intézmény minden év decemberében emlékezik névadójára. A kezdetben vers- és mesemondó versenyből álló rendezvény mára két héten át tartó programsorozattá bővült, amelynek keretében a gyerekek egyebek mellett időseket is felkeresnek karácsonyi műsorukkal.

Szavalóversennyel kezdődött az ünnepi hét a Váci Mihály Általános Iskolában

Az iskola aulájában gyűltek össze a diákok, hogy versekkel és zenével emlékezzenek az intézmény névadójára születésének évfordulóján. Hagyomány már, hogy a gyerekek egy-egy szál virággal  is tisztelegnek a költő emléke előtt. Ezzel vette kezdetét a karácsonyig tartó programsorozat, amelyben a művészeteké a főszerep.

"Ez művészeti iskola, ezért alapult, rajzosok vannak, kerámiások, ezeket is szoktuk kitenni, meg pályázatok szoktak lenni, kiállítások."

Az iskola mindig december 2-3. hetében szervezi az ünnepet, ilyenkor az irodalmi és képzőművészeti műhelyek az intézmény falain kívül is bemutatkoznak.

Németh Gábor igazgató
Célunk az is, hogy a gyerekek figyelmét ráirányítsuk advent kényegére, arra a kis megnyugvásra, várakozásra, érzelmek áttöltésére, átzsellemülésre, amit advent valóban jelent.Ezért megyünk el az ápolási osztályra is és szerzünk az idős, ápolt embereknek egy kis örömet.

A város és a városkörnyék iskoláinak szavalóversenyt hirdettek. A megmérettetésre 22-en jelentkeztek.

Kurucz Máté
Az iskolában szinte minden nem kötelező verset is megtanulok, és minden lehető alkalmat megragadok arra, hogy szerepelhessek.

Az iskola diákjai ünnepi műsorral örvendeztetik meg két nyugdíjas klub tagjait és a kórház ápolási osztályának betegeit, az intézmény aulájában pedig kiállítás nyílik a diákok alkotásaiból.