Hírek

SZKKA nyári tábor

2019. június 25., 13:52

Idén immár 6. alkalommal tartotta meg a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia hagyományos nyári táborát. A szervezők 5 napon keresztül, sokszínű programkavalkáddal várták a gyerekeket, akik játszva ismerkedhettek meg a sportággal és gyűjthettek új barátokat.

SZKKA nyári tábor

A számos programot felvonultató tábor egyik legizgalmasabb része a Kövecses Patrícia által vezetett táncos oktatás volt, aminek szemmel láthatóan nagyon örültek a lányok.  

Kövecses Patrícia - táncoktató
"Nem feltétlen maga a tánckultúra az, amit most át szeretnék nekik adni, hanem sokkal inkább a ritmusérzék, ami bármelyik sportágban megjelenik, így a kézilabdában is nagyon fontos, meg ezek mellett ott van az is, hogy egy közösséget alkotnak, egy olyan dolgot csinálnak, amihez nincsenek hozzászokva minden nap, tehát egy kicsit komfortzónán kívül is vannak, új dolgokkal találkoznak."

A 2009 és 2014 között született lányok számára meghirdetett táborba idén 60-an jelentkeztek. Főleg mozgáskoordináció-fejlesztés játszotta a főszerepet 5 napon keresztül, de szórakoztató külsős programokon is részt vehettek a kicsik.

Vers Ákos - táborvezető
"Szintet tudtunk lépni abból a szempontból, hogy nemcsak azok a gyerekek vannak most itt a táborban, akik nálunk az SZKKA-ban kézilabdáznak, nagyon sok olyan gyermek van, aki még az iskolában ismerkedik a kézilabdával és bevonzottuk őket, sikerült őket is ebbe a táborba elhívni, jól érzik magukat és a mi utánpótlás bázisunkat fogja növelni, szélesíteni, úgyhogy én nagyon elégedett vagyok emiatt."

De, hogy miért is volt érdemes jelentkezni a táborba?

Gyulai Emma - játékos, SZKKA U10
"Azért, hogy még jobban megismerjem a csapatot és hogy szórakozzak."

Takács Eszter
"Másztunk, meg voltunk a gyakorlópályán is az elején, meg fagyiztunk."

Az SZKKA remek hangulatú nyári tábora pénteken zárta kapuit.