MNB
MNB - 2

Hírek

Szombathelyen is elindult a tömeges tesztelés

2020. november 24., 19:17

Szombathelyen is elkezdődött az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban dolgozók tömeges koronavírus-tesztelése. A vizsgálatokat a megyei kormányhivatal szervezi, az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók közreműködésével. A kormány tervei szerint a tesztelést az intézményekben minden héten megismétlik majd.

 

Szombathelyen is elindult a tömeges tesztelés

A Bolyai-iskola pedagógusai és egyéb dolgozói az elsők között estek át a szűrésen. Hétfőn érkeztek meg hozzájuk az orvostanhallgatók, akik elvégezték a vizsgálatokat.

"Az egyik vette a mintát, a másik kezelte a tesztet, de nagyon professzionálisan csinálták."

Az igazgató azt mondja, gördülékenyen ment minden, előre beosztották a kollégákat, így alig 3 óra alatt mindenki sorra került. Több mint 100-an jelentkeztek a tesztelésre, amely önkéntes.

Papp Tibor - igazgató, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
A mintavétel az két teremben zajlott, és két várakozó teremben kellett a kollégáknak megvárni a tesztelés eredményét, orrból történt a mintavétel, és a pedagógusoknak a nagy része túlesett ezen a tesztelésen, csupán néhányan jelezték, hogy nem kívánják igénybe venni ezt a tesztelést.

A tömeges tesztelést főként orvosi és egészségtudományi képzésben tanuló hallgatók végzik. A felsőbb évesek fekvőbeteg-intézményekbe, az alsóbb évesek pedig nevelési-oktatási intézményekbe mennek. Levélben és telefonon kereste meg őket a megyei kormányhivatal, a vizsgálatokat ugyanis ők koordinálják: ők döntenek a kirendelésről, vagyis arról, ki hol kap feladatot és ők biztosítják a védőfelszerelést, valamint a gyorsteszteket is.

Papp Réka - ápolás és betegellátás szakos hallgató, PTE Egészségtudományi Kar, Szombathely
Megkaptuk a védőfelszerelést, a teszteket, minden csapat kapott egy sofőrt, és egy helyszínt, és oda mentünk tesztelni. Meg egy gyorsteszt volt, hogy egymást leteszteltük, hogy tudjuk, hogyan megy, a mentősök megmutatták, hogy pontosan hogyan kell tesztelni, milyen a pozitív, nagyjából ennyi volt az egész.

A pécsi egyetem szombathelyi képzési központjából mintegy 30-an jelentkeztek a szűrésre. 4 fős csoportokban dolgoznak: két mintavételező hallgatóhoz egy adminisztrációs munkatárs és egy sofőr csatlakozik. Azt mondják, maga a szűrés egyszerű, a felkészülésben egy oktatóvideó volt a segítségükre.

Nyul Dorina - ápolás és betegellátás szakos hallgató, PTE Egészségtudományi Kar, Szombathely
Egy kicsit izgultam, de nem nagyon. Én nagyon motivált voltam, és nagyon lelkesen jöttem ide. Én ezt úgy fogtam fel, mint egy iskolai gyakorlatot és egy nagyon jó lehetőséget, hogy csináljak valami hasznos dolgot, ami ráadásul a leendő szakmámhoz, hivatásomhoz is kapcsolódik.

A tesztelésben részt vevő hallgatók napi háromszori étkezést és szükség esetén szállást is kapnak, ezen túl hétköznapokon napi 5.000, hétvégén napi 7.500 forint díjazás illeti meg őket. Úgy tudjuk, a szombathelyi szociális intézményekben egyelőre nincs szükség a hallgatók bevetésére, ezeken a helyeken az intézmény orvosa végzi el a vizsgálatokat.