Hírek

Szombathelyen rendezték meg a HÖOK közgyűlését

2017. május 15., 13:53

Az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartotta ülését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Közgyűlése. A többi között szó esett az alacsony ösztöndíjak emelésének lehetőségérről, és a szervezet munkájának átláthatóságáról is.

Szombathelyen rendezték meg a HÖOK közgyűlését

“Az országnak az ásványkincse az elsősorban a szürkeállománya! Ebből tud igazán meríteni, és ebből tud igazán építkezni, és ezt az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagyon határozottan képviseli. És ezért fordít olyan komoly figyelmet a hallgatói minőségre, és a tehetséggondozásra, tehetségmentésre.”

Ezt emelte ki Mezey Barna, az ELTE rektora a hallgatói közgyűlés megnyitóján. Az eseményen - a mintegy 130 hallgatói képviselő mellett - részt vett Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester is.

Németh István - rektorhelyettes, ELTE - SEK
“Országos Hallgatói Konferenciát második alkalommal rendezünk Szombathelyen, az első 2010-ben volt, és ez lenne a második, és egyben az ELTE keretében az első ilyen konferencia.”

Mindenekelőtt a Jövőkép programról tárgyaltak a hallgatók képviselői. Ennek célja, hogy a felsőoktatásban felhalmozódott problémákat, feszültségeket egyeztessék a hallgatókkal, és tolmácsolják a felvetéseket kormányzat, a felsőoktatási kerekasztal felé.

Gulyás Tibor - elnök, HÖOK
“Úgy látjuk, hogy az ösztöndíjreform szükségessége az, ami elsősorban megjelenik a hallgatók részéről, de sok más, a felsőoktatást érintő probléma is terítéken van, ezeket fogjuk áttárgyalni, illetve a következő lépéseket.”

A hallgatói képviselők jutalmazásának irányelvéről is egyeztettek az országos konferencián: szükségesnek látják ugyanis a hallgatói önkormányzatok megreformálását, a kifizetések átláthatóbbá tételét is. A cél az, hogy az elvégzett munkáért azzal arányos jutalmat kapjanak a diákok képviselői.