Hírek

Szombathelyi Advent 2010

2010. november 24., 15:20
"Kicsiben más, de nagyban másként" ez a mottója a Fő téri "Szombathelyi Advent 2010." elnevezésű rendezvénysorozatnak, amely november 27-től december 23-ig tart. A szervezők azt remélik, hogy néhány év alatt ez az esemény is bekerülhet a város kiemelt, turistákat is vonzó rendezvényei közé.
Szombathelyi Advent 2010

Az idén újszerű kezdeményezésekkel fogadja majd a karácsonyi ünnepekre készülődő látogatókat a Fő tér. Az elárusító pavilonok ezúttal egy zárt négyszöget alkotnak, 3 kapun keresztül lehet majd bejutni a Szentháromság szobor környékére. Színvonalasabb árúválasztékot ígérnek a szervező, mivel most nem licitálás, hanem pályázat útján lehetett pavilonokat bérelni.

Molnár Miklós - alpolgármester
"Akiket úgy ítél meg egy szakmai zsűri, hogy az adventi hangulathoz illő termékkört a legszebben mutatják be, azoknak a következő évben kedvezményt adunk a bérleti díjból és szívesen látjuk őket ismét. Akik pedig nem megfelelő árukörrel, nem megfelelő módon akarnak jelen lenni, az ezen a vásáron még megtörténhet, de a jövőben nem."


Több mint 50 kulturális rendezvény várja a térre látogatókat. Az idén versenyek és vetélkedők is színesítik a kínálatot. 30 darab kifeszített vásznat juttatnak majd el a város általános iskoláiba, ezekre a gyerekek karácsonyi hangulatú képeket festhetnek, amelyek a pavilonokat fogják díszíteni.

Hutflesz Mihály - ügyvezető igazgató, Régiófókusz Nonprofit Kft.
"Ezt a rendezvényt elképzeléseink szerint Szombathely város emblematikus rendezvényei közé kívánjuk fejleszteni, amely turisztikai piacon is kiválóan megállja a helyét."

Az arculati váltáshoz igazodik az a koncepció is, hogy az adventi jelképek, a Betlehem, a fenyőfa, a koszorú és a gyertyák ezúttal egy helyen, a szobor körül lesznek. A gyertyák már elkészültek, holnap szállítják őket a helyszínre. A gyertyakészítő azt ígéri, most folyamatosan láthatók lesznek az égő gyertyák lángjai. A "Szombathelyi Advent" műsorsorozatot 27-én, szomaton 17 órakor Puskás Tivadar polgármester ünnepi köszöntője és az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása nyítja meg.