MNB
MNB - 2

Hírek

Szoros Falco győzelem az Alba ellen

2018. december 07., 17:20

Nagy küzdelemben 72:70 arányban legyőzte a Falco kosárlabdacsapata az Alba Fehérvár együttesét. A szombathelyiek már 16 ponttal is vezettek, ám a végjátékban kis híján kicsúszott a kezükből a korábban már szinte bioztosra vett siker.

Szoros Falco győzelem az Alba ellen

A tavalyi szezon két dobogósa találkozott az Aréna Savariában egymással, ehhez képest kifejezetten sok hibával indult a derbi. Szerencsére mind a két oldalon akadt egy-egy kosaras, aki jobb formát mutatott. A hazaiaknál Reddic, míg a fehérváriaknál Boykins vitte a prímet az első negyedben, ami 18-16-os vendég vezetéssel ért véget. A második etapban aztán már többen elkapták a fonalat a vasi csapatból, így pedig a nagy szünetben már 42:32 arányú szombathelyi előny állt a táblán. Térfélcserét követően szinte semmit sem változott a koreográfia, ennek köszönhetően pedig biztosan őrizte a Falco a magabiztos vezetését. A 60:47-es állásról induló záró 10 percben viszont váratlanul feltámadt az Alba. Szinte minden támadásukat triplával zárták a fehérváriak, akik alaposan fel is zárkóztak. A végén a Falco annak is örülhetett, hogy korábbi tetemes előnyéből két pontot meg tudott őrizni és 72:70 arányban megnyerte a mérkőzést.

Tóth Norbert - kosárlabdázó, Falco-Vulcano Energia KC
“Egészen addig játszottunk jó ritmusban, amíg támadásban ment a labda. Utána elkezdtünk erőlködni. Engedtünk egy-két könnyű kosarat az Albának. A legfontosabb most az volt, hogy nyertünk.”

A fehérvári együttesben sérülés miatt nem szerepelhetett a csapatkapitány Lóránt Péter. Ennek ellenére a derbi végjátékában még győzelmi esélye is volt a vendég gárdának. Csupán egy tripla hiányzott nekik a sikerhez.  

Keller Iván - kosárlabdázó, Alba-Fehérvár
“Nagyon szoros, küzdős meccs volt. Ez jellemezte a meccset. nagyon küzdöttünk többször is, hogy visszajöjjünk a meccsbe. A végére sikerült, de nem sikerült a végén átvennünk a vezetést és így nem tudtunk nyerni.”

A Falco győzelmének köszönhetően feljött a tabella ötödik helyére. A szombathelyiek legközelebb december 14-én pénteken lépnek pályára, amikor 19 órai kezdéssel a Kecskemét együttesét fogadják az Aréna Savariában.