Hírek

Szoros Hali győzelem

2018. február 20., 19:49

Nagy küzdelemben 4:3 arányban győzte le az alaposan megerősödött Bőny együttesét a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. A mérkőzésen megszerezte első szombathelyi gólját a nemrégiben szerződtetett Dróth Zoltán.

Szoros Hali győzelem

A téli átigazolási szezonban alaposan megerősített Bőny érkezett a bajnokság 15. fordulójában az Aréna Savariába, ahol a Haladás sokáig nem is tudta feltörni a vendégek védelmét. Az első félidő hajrájában viszont kétszer is sikerült túljárni Harnischék eszén, így a szünetben már 2:0-ra vezetett a szombathelyi alakulat. Térfélcserét követően Lódi találatával ugyan szépítettek a bőnyiek, ám Öreglaki nagyon gyorsan 3:1-re alakította az állást. A végjátékban hazai oldalról Michel Melo, míg a vendégek részéről Bogyó és Lódi volt eredményes, így ha nehezen is, de 4:3 arányban megnyerte a sereghajtó elleni meccsét a Haladás. Szerencsére nem ismétlődött meg a Fradi elleni balszerencsés pontvesztés.    

Turzó József - vezetőedző, Swietelsky-Haladás VSE
“Nem tartottuk meg a labdát az utolsó másfél-két percben. Megint jött az, hogy nagyon gólt akarunk rúgni, belemegyünk a rohanásba. Nem sikerült gólt szerezni és ez megbosszulhatta volna magát. Remélem előbb vagy utóbb az intelmek le fognak ülepedni és csak ennek a számlájára írható, hogy a vége szoros lett.”

A mérkőzés 15. percében a sérüléséből visszatért Dróth Zoltán szerzett vezetést a szombathelyieknek. Ez volt a nem régiben szerződtetett sokszoros válogatott játékos első hivatalos találata a Haladás zöld-fehér mezében.  

Dróth Zoltán - futsaljátékos, Swietelsky-Haladás VSE
“Igen örülök a gólomnak, örülök, hogy nyertünk. jelen pillanatban ez a legfontosabb, hiszen a Fradi elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy a csapat szerette volna. Úgy érzem, hogy ezzel kiköszörültük azt a bizonyos csorbát. Csak tovább ugyan így előre!”

Győzemének köszönhetően a Haladásnak most már 29 pontja van, amivel továbbra is a tabella harmadik helyét foglalja el. Legközelebb február 26-án, hétfőn 19 órakor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, még pedig közvetlen üldözőjük, a Dunaferr otthonában.