Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Sztárcsapatot vert a Hali (Összefoglaló)

Adásban volt: Augusztus 2.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás
A Bundesliga 3. helyezett csapatát győzte le 2:1-re a Haladás szombaton. A Werder Bremen ugyan nem a legjobbjait állította csatasorba, ám így is jó néhány válogatott labdarúgót nevezett a barátságos mérkőzésre Thomas Schaaf, a német csapat vezetőedzője.

A közös fotó is jelezte, hogy barátságos mérkőzésről van szó, ugyanakkor mindkét együttes komolyan vette az összecsapást. Az első percekben már veszélyben forogtak a kapuk. A 8. percben Oross egy remek kiugratást kapott, a kínálkozó lehetőséget pedig könyörtelenül kihasználta a támadó. A vezető gól után fölényben futballozott a hazai együttes és ezt újabb gólra tudta váltani a Csertői legénység. Oross nagyszerűen indította Nagy Gábort, aki remekül húzta el a labdát a kijövő Mielitz mellett és az üres kapuba lőtte a Haladás 2. gólját.

A 2. játékrészben már inkább a Haladás térfelén pattogott a labda, és most a vendégek váltották mezőnyfölényüket gólra. Almeida lövése Tóth Péteren változtatott irányt, megtévesztve Rózsát. A szépítő gól után mindkét tréner lehetőséget adott a bizonyításra a kispadon ülőknek is. A Haladás kapuját az ifjú Mursits az utolsó percekben bravúrral hárította, így a hazaiak 2:1-es győzelmet könyvelhettek el a négyszeres német bajnok és hatszoros német kupagyőztes ellen.

Csertői Aurél - vezetőedző, Szombathelyi Haladas
"Egy német 3. helyezett ellen minden csapat örül a győzelemnek."

A szombathelyiek a hétvégén kezdik meg a 2010-2011-es bajnokságot. Az ellenfél az ősi rivális Zalaegerszeg lesz. A mérkőzést vasárnap 15 órától közvetítjük felvételről.

2010. augusztus 02.




kapcsolódó cikkek

Döntetlen a rangadón - 2010.08.08 08:00
Szombaton a Zalaegerszeg csapatát fogadták a zöld-fehérek a Rohonci úton. Tekintse meg Ön is a mérkőzést a Szombathelyi Televízióban vasárnap 15 órától felvételről!Szombaton a Zalaegerszeg csapatát fogadták a zöld-fehérek a Rohonci úton. Tekintse meg Ön is a mérkőzést a Szombathelyi Televízióban vasárnap 15 órától felvételről! ...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Nyugati Régió
Vasi Mozaik
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge