Hírek

Takarékosságra törekszik a távhőszolgáltató

2010. március 23., 19:30
Az energiaszolgáltató a társasházak és a távhőszolgáltató kft. közötti párbeszéd javítása érdekében tartott a lakóházak közös képviselőinek tájékoztató fórumot. A résztvevők az ökoprogram eredményeiről és a távhőről való leválás veszélyeiről is hallhattak.
Takarékosságra törekszik a távhőszolgáltató


Idrányi Zsolt, a Távhőszolgáltató vezérigazgatója tájékoztatójában elmondta, hogy jelenleg a hulladék, a városban keletkező 15 tonna szennyvíziszap illetve a biomassza hasznosításán alapuló villamos erőmű telepítése olyan távlati elképzelés, amely több mint 6 milliárd forintba kerülne. Ezért egyelőre az Öko program kínálja a legtakarékosabb megoldást a társasházakban lakóknak.

Idrányi Zsolt - vezérigazgató Távhőszolgáltató Kft.
"Ez az a lehetőség, melyben minden panelben élő élni tud, így elérhető akár 30%-os megtakarítás is."

A Távhő - egy januárban bevezetett jogszabály miatt - a szolgáltatásának egy részét alternatív energiaforrásból kívánja teljesíteni. Az egyik szombathelyi társasház tetejére szolár-paneleket helyeznek ki, amelyekkel már az idei nyári időszakban akár 50%-os melegvízigény is kielégíthető lesz. A most gyűjtött tapasztalat alapján bővítik a kihelyezett szolár-panelek számát a városban - tudtuk meg a fórumon, ahol a közös képviselők kérdéseikre is választ kaptak.

Szakály Ferenc - közös képviselő
"Valaki csak azt a szobát fűti, amelyikben lakik, de az alatta vagy fölötte lévőnek több hő fogy."

Az igazgató elmondta, hogy a jövőben még igazságosabbá válik majd a számlázás, mivel a tervek szerint, havonta olvassák le a kiadott hőmennyiséget és így számolják el a költségeket a fogyasztóval.

A rendezvényen a távhőről való leválás veszélyeiről is szó volt. A gázkazán-telepítés növeli a ház gázfüggőségét, a szükséges kémény  esztétikai szempontból, míg a kibocsátott füst a környezeti hatásai miatt káros - hangzott el a társasházaknak szóló tájékoztatón.