MNB
MNB - 2

Hírek

Tehetségnapot szerveztek a Bolyai-iskolában

2012. december 20., 17:15

Olyan előadókat hívtak, akik az élet valamely területén kiemelkedően teljesítenek. Látványos kísérletek és vetélkedők is színesítették a rendhagyó tanítási napot, melynek egy része külső helyszíneken, az arborétumban, a könyvtárban vagy épp a levéltárban zajlott. Az a cél, hogy a gyerekek lássák: a tehetség sokszor nem elég, kitartás és szorgalom is kell a jó eredményekhez. És ha mindez megvan, sikeresek lehetnek az életben.

Tehetségnapot szerveztek a Bolyai-iskolában

Az előadók közül elsőként Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető és edzője Németh Zsolt beszéltek londoni élményeikről és a sportág érdekességeiről. Kiderült például, hogy a sport és a fizika szoros kapcsolatban áll egymással. Szóba került az is, hogy miért minősül csalásnak nem hitelesített kalapáccsal dobni - ilyesmivel mindketten találkoztak már pályafutásuk során.

Németh Zsolt - edző, Dobó SE
"Egy-egy centiméter 70-80 cm-es eredményváltozást is jelenthet. Ha annyival megrövidítem a kalapács hosszát, annyival kevesebbet dobok, ha megnövelem, akkor annyival többet."

Több egykori bolyais diák is bemutatkozott, akik tudományos pályára léptek, és ott sikeresen helytállnak. Ők a siker titkát is megosztották a diákokkal.

Czeglédi Eszter - PhD vegyész hallgató, Szegedi TE
"A jó erős alapokra könnyen lehet építkezni, nem kell sok erőbefektetés, meg lehet csinálni, ha nincs, akkor egy kínszenvedés, de erős alapokkal meg lehet csinálni, és korán be kell kapcsolódni a kutatásokba. Mert sokszor azt látom, hogy nem az számít, milyen papír van az ember kezében, hanem hogy az évek során milyen kutatásokat végzett."

Hány olimpiai aranyérmet nyert Papp László? Valós személy volt-e Tell Vilmos? Mikor történt a holdraszállás? - többek között ilyen kérdéseket kellett megválaszolniuk a nyolcadikosoknak, akik műveltségi vetélkedőn tették próbára tudásukat.

Az alsósok sorversenyeken vettek részt. Mindegyik csapat igyekezett a leggyorsabb és legügyesebb lenni. A tehetségnap minden évben Bolyai János születésnapjához kötődik. Ilyenkor a diákok kilépnek az osztályteremből, hogy más közegben, élményszerűen tanuljanak.

Károly Frigyes - igazgató, Bolyai-iskola
"Mi azt mondjuk, mindenkiben van valamilyen tehetség. A tehetség nagyon összetett fogalom. Nem csak tanulmányi teljesítményről beszélünk, hanem szociális érzékenységről, empátiáról, művészeti tehetségről, valamely tudományterület vagy sport iránti elkötelezettségről."

A Bolyai bővelkedik tehetséges diákokban, ezt az iskola dicsőségfala is mutatja, amely egyre csak gyarapszik.

A tehetségnap a karácsony hangulatából is ízelítőt adott. A 9. osztályosok azt a produkciót mutatták be az elsősöknek, amellyel nemrég a debreceni betlehemes találkozón is sikerrel szerepeltek.