Hírek

Tilos a piros

2010. november 17., 09:09
50 autóst bírságoltak meg a vasi rendőrök azért, mert áthajtottak a piroson. Három hónapja videokamerával figyelik a lámpás kereszteződéseket, főleg azokat, ahol több baleset is történt. A tiloson áthaladásért 100 ezer forintos bírság jár, a vasúti átjáróban ezért 300 ezer forint a pénzbüntetés.
Tilos a piros

Nem sok hiányzott a karambolhoz. A rendőrség felvételén jól látszik, hogy már elindult a keresztirányú forgalom, amikor ez az autós áthajt a piroson. Ebben a sárvári kereszteződésben több szabálytalankodóról is készült felvétel. Szombathelyen sem jobb a helyzet. Itt ketten kanyarodnak be a tilos jelzés ellenére a Szily János utcába, és néhány perc múlva a következő kereszteződésben is újabb két autós szabálytalankodik. Sokkal szabályosabbak a közlekedők, ha látják a kamerázást. Amíg a rendőr civil autóban videózta a közlekedőket, fél óra alatt itt 6-an hajtottak át a piroson, amikor viszont Híradónk operatőre jól látható módon dolgozni kezdett, mindenki megállt már a sárgánál, sőt volt, aki a zöldnél is elbizonytalanodott.

László Péter - r.százados, közlekedésrendészeti osztályvezető, VMRFK
"Kollégáim a videokamerával rögzített szabálysértést az objektív felelősség alapján megküldik a Közigazgatási Hatósági Szolgálatnak, és a rendszám alapján közigazgatási bírság kerül kiszabásra."

A piroson áthajtás 100 ezer forintba kerül a szabálytalankodóknak. Aki pedig meg tudna, de mégsem áll meg a sárga jelzésnél, 50 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthat. Az országos átlaghoz képest Vasban jobb a helyzet a százados szerint. Ott kameráznak, ahol több baleset történt azért, mert figyelmen kívül hagyták a sofőrök a tilos jelzést.