Hírek

Több év végi jótékonysági akcióval készül a karácsonyra az egyházmegyei karitász

2018. december 12., 15:56

Az egyikbe egy általános és  egy középiskola is bekapcsolódott: kárpátaljai rászorulóknak gyűjtenek.

Több év végi jótékonysági akcióval készül a karácsonyra az egyházmegyei karitász

Készíts angyalbatyut egy nehéz sorsú gyermeknek! - így szól a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász jótékonysági felhívása, amelyhez iskolák is csatlakoztak.

Móroczné Bölcskei Györgyi - tanár, Derkovits-iskola
“Velük karöltve gyűjtünk a gyerekeknek, rászorulóknak játékot, könyvet, karácsonyi ajándékokat. Angyaloknak szeretnénk tűnni, és küldjük nagy szeretettel azoknak, akiknek szükségük van rá.”

A Derkovits-iskola vezetése szerint az adományozó gyerekek is jól járnak: megtapasztaljhatják, hogy milyen érzés másokon segíteni. Ahogy tavaly, idén is ünnepélyes külsőségek között indítják útnak a csomagokat.

Reichert Judit - igazgató, Derkovits-iskola
“Az összegyűlt adományok elszállításában a karitász segédkezik.  Mindig ünnepélyes keretek között zajlik ennek az átadása. És saját magunk által készített adománylevéllel adjuk át a Karitász vezetőjének az adományokat, amelyk idén is Kárpátaljára kerülnek.”

Szintén gyűjtik a karácsonyfa alá valót a Gépipari szakgimnáziumban.

Tóth Gábor - igazgatóhelyettes, SZMSZC Gépipari és Informatikai Szakgimnázium
“Ruhát, gyerekjátékot, könyveket gyűjtünk a rászoruló gyerekeknek, egészen az adventi időszakot felölelve. Tehát december elejétől egészen december 20-áig, amikor a téli szünet kezdődik. Addig gyűjtjük a rászorulóknak ezeket az ajándékokat.”

A csomagokat innen is a Karitász szállítja majd el, de addig szívesen fogadják még az adományokat.