Hírek

Több száz család vett részt a város húsvéti programjain

2019. április 23., 13:41

A legkedveltebb évek óta a csokitojás-keresés, de a kézműves tojásfestési technikák, a hagyományos bemutatók is vonzották a gyerkeket.

Több száz család vett részt a város húsvéti programjain

A Joskar-Ola Alapítvány szervezésében már szombaton izgalmas játékon vehettek részt a családok, ahol a gyerekek fűbe rejtett csokinyuszikat, tojásokat kereshettek. A program ideje alatt kosztümös nyuszik járták a lakótelepet, vidám perceket szerezve a legkisebbeknek.

Itt pedig már a Kámoni Arborétumban keresgélik a gyerekek a bokrok között elrejtett csokitojásokat.  (01:47-től mutatják) Kinga és testvére, a 10 éves Máté zsákkal is készült.

Varga Máté
“Én részt vettem már ilyen tojáskeresésen, és azért hoztunk zsákot, mert abba fogjuk beletenni a csokikat.”

A (11:07 körül a nyuszifüles lányka keresgél…) húsvéti szünetben a lelkes testvérpár Győrből érkezett rokonlátogatóba.

Baján Mónika
“Tavaly másik helyen voltunk, ezt még nem láttuk, meg alapból szombathelyi vagyok, és már legalább 15 éve nem voltam az arborétumban sem, és meg akarom mutatni a gyerkeimnek!”

A nagyobbak itt, az elkerített területen rohantak, hogy minél több finomságot gyűjtsenek össze. Több tucatnyian mehettek be egyszerre tojásokért. A legkisebbeknek könnyebb pályán hagyta el a nyuszi a csokitojásokat.

Károly Frigyes - elnök, Kámoni Arborétumért Egyesület
“Az egyik csoport az óvodások, hiszen ők még olyan őszinte szívvel keresik a tojást, és a másik csoport az alsó tagozatosok, a tízévesek, akik néha már kicsit kételkedve, de még mindig nagy lendülettel tudják keresni.”

Benti (04:09-től) programokkal is készült a szervező Kámoni Arborétumért Egyesület. Volt, ahol (04:54) gyöngyöt fűztek, másutt (05:57) divatos csillámtetoválást rajzoltak. Itt (08:31 körül) mézeskalács nyuszikat készítenek - némi segítséggel.

Béresné Dormán Ibolya - mézeskalácsos kézműves
“Nagyon kreatívak, nagyon szeretik, hoztam gyöngyöket, és azokat is az írómáz mellé fel tudják használni.”

A skanzenben is kézműves húsvéti programmal várták a kicsiket és a nagyokat. Ez (15:13 körül) a levélrátétes tojásfestési technika otthon is kivitelezhető, és nagyon látványos - ezért mindig akadtak érdeklődők a standnál.

Pallósiné Bakula Márta - tojásfestő
“Ez a leghagyományosabb szerintem a tojásfestések közül, mindenféle szép, friss levelet rásimítunk vízzel a tojásra, és betesszük a hagymalébe, és ott ázik, és ahol a levél van, oda nem folyik be a hagymalé, és a végén ilyen szépen meglátszik a tojáshéjon.”

A nádtetős házak között bábszínház várta a gyerekeket, de (09:24) találtunk a harangláb melletti domboldalon zsákban ugráló nyuszikat is. A húsvéti programok sok száz családot vonzottak.