Hírek

Több tízezeren vettek részt a hétvégén megrendezett 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon

2014. augusztus 18., 15:54

Az egész Kárpát-medencében megszervezték a programot, amelyen a résztvevők a családokért imádkoztak. Szombathelyről is sokan vettek részt a zarándoklaton.

Több tízezeren vettek részt a hétvégén megrendezett 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon

Délelőtt 9 órakor gyülekeztek a zarándokok Kőszegen, a Jézus Szíve-templomnál. Innen indultak Csepregre, ahol az ünnepi szentmisét tartották. 30-40-en indultak útnak, köztük több szombathelyi is.

Kőszegi Alfréd
"Nagyon szívesen viszem a feszületet, és nagyon szívesen zarándolok a kőszegiekkel."

Bodorkós Istvánné
"Hívők vagyunk, Mária tiszteletben élünk, és a családokért áldozzuk ezt a mai zarándoklatot, a családjainkért imádkozunk, énekelünk végig az úton."

“Miatyánk, aki a mennyekben vagy.”

Imádság után áldás következett, majd indulás. -

A kőszegi zarándokcsoport a Mária Út, Kőszeg és Csepreg között kijelölt, több mint 20 km hosszú, Peruska Mária-szakaszát járta végig. A családokért imádkoztak.

Juhos Ferenc, verbita szerzetes
"Szükség van igazi, magyar keresztény családokra. A társadalom legkisebb sejtje ha beteg, akkor az egész társadalom beteg. És ezért a sejtért kell imádkozni, hogy egyre több egészséges család legyen Magyarországon."

A Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a családokért szervezett zarándoklatot a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió. A Szombathelyi Egyházmegyében is több útvonalat járhattak végig a résztvevők. Szentgotthárdon, Vasváron és Celldömölkön püspöki szentmisék zárták a napot.

Celldömölkön Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye vezetője mutatott be misét. A több száz zarándok előtt mondott szentbeszédében kiemelte: kanyargós utakon vezet az életünk, de isten országában minden emberi vágy, ami a jóra irányul, beteljesül.

Veres András, megyéspüspök
"Meg kell tapasztalnunk a zarándoklás lelkületét, hiszen a zarándoklás alatt az embernek egy intenzívebb lelki életet lehet az imádság és egyedüllét által."

Az egyházmegye vezetője hangsúlyozta: a hit lényege az isten felé való zarándoklás, és aki hívő embernek tartja magát, tudja, hogy jó úton jár.