Hírek

Többen juthatnak munkához

2010. november 10., 17:55
Új Közfoglalkoztatási Programot indít a kormány januártól. Valószínűleg megszűnik a rendelkezésre állási támogatás, helyette bérpótló juttatást fizetnek a munkanélkülieknek és az eddigiekkel ellentétben a felajánlott munkát képzettségtől függetlenül el kell fogadni.
Többen juthatnak munkához

Az Engels Frigyes utcában dolgoznak a Hárofit Egyesület munkásai.Varga János februárban állt munkába. Hosszú ideig volt munkanélküli és örül, hogy végre dolgozhat.

Varga János
"Ez nagyobb tartást ad, több a pénzem."

Az elmúlt években több száz ember dolgozott a Hárofit Egyesületnél közfoglalkoztatás keretében - mondja Forgács Károlyné és hozzáteszi:  hasznosak ezek a programok.

Forgács Károlyné, elnök - Hárofit Egyesület
"Beilleszteni őket a munka világába. Tisztességesen elvégzik a munkájukat én úgy látom és 60 ezer 200 forint-ot kapnak a 28 ezer forint helyett."

Harmincan dolgoznak most közcélú munkásként az egyesületnél, de ennél több embernek is tudnának munkát adni, jelentkező is lenne. Jövőre ők már az átalakuló közfoglalkoztatásban találhatnak munkát. A tervezet szerint az önkormányzatok mellett az állami vállalatok kapnak nagyobb szerepet, és több lehetőséghez jutnak a kis-és közepes vállalkozások is. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a tartósan munkanélküliek, akik eddig  Rendelkezésre Állási Támogatást kaptak, kötelesek lesznek elfogadni a felajánlott munkát elfogadni. Csak így kaphatják juttatást. Mostantól az évi minimum 30 napos munkaviszony és a rendezett a lakókörnyezet is feltétel. Szakály Gábor azt mondja: a közfoglalkoztatásban érintett szombathelyi szervezetek, mint a Savaria Rehab-Team és a Hárofit, nyertesei lehetnek a változásnak.

Szakály Gábor, elnök - Szociális Bizottság
"Ezek pont azok a rendszerek, amik úgy kerültek kialakításra, hogy külső bevételeket is termel ez a rendszer, mint például a Savaria Rehab Team részesül a különböző vállalkozói tevékenységből származó jövedelmekből és ebből önfenntartó rendszert hoznak létre vagy a Hárfit esetében jobb finanszírozási rendszer várható."

Az új közfoglalkoztatási program január 1-től indul. A részletek kidolgozása folyamatban van.