Hírek

TOP fejlesztések

2016. május 26., 16:54

Új szakaszába érkezett a Terület -és Településfejlesztési Operatív Program megvalósítása. Az előkészítő munka után az idén megjelentek a pályázati felhívások. A rendelkezésre álló források 60 százaléka a gazdaság fejlesztését szolgálja majd.

TOP fejlesztések

A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban 36 milliárd forint áll Vas megye településeinek rendelkezésére. Ebből több mint 14,6 milliárd forint szolgálja Szombathely Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának megvalósítását és 21,4 milliárd Vas megye többi településeinek fejlesztését.

Majthényi László, elnök, Vas Megyei Közgyűlés
„Egy 3 éves folyamat zárult le a pályázatok meghirdetésével idén az előkészítő munka. Két közgyűlési cikluson átívelő munka volt az illetékes önkormányzatok, szervezetek bevonásával történt meg az integrált területfejlesztési programnak a kidolgozása, illetve véglegesítése.”

Ezek alapján történt, illetve történik meg a területfejlesztési operatív program pályázatainak meghirdetése. A szombathelyi projektek között szerepelnek mások mellett út- és kerékpárútépítések, óvoda- és bölcsődefejlesztések és a vásárcsarnok rekonstrukciója is.

Illés Károly alpolgármester
„Az év elejétől folyamatosan jelennek meg. Nem véletlen, hogy a legutolsó közgyűlés tizenhat fejlesztési pontot tárgyalt. Ebből nem mindegyik volt TOP, de javarésze a Területi Operatív Program felhívása volt. Ezek a pályázatok, amennyiben sikeresek. Itt a sikeresség azon múlik, hogy mennyire tudjuk megfeleltetni az adott pályázatokat az előírásoknak.”

Az alpolgármester bízik abban, hogy még a nyáron megtörténnek majd a szerződéskötések és részben még az idén, részben pedig jövőre megindulhatnak a kivitelezések is.