Hírek

Továbbra is tökéletes az SZKKA mérlege

2018. november 13., 13:19

Hét forduló után továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel áll a nyugati-csoport élmezőnyében a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I/B-s csapata. A vasiak a hétvégén a Gárdony-Pázmánd együttesét küldték haza 31:21 arányú vereséggel.

Továbbra is tökéletes az SZKKA mérlege

A bajnokság hetedik fordulójában a pontveszteség nélkül álló SZKKA a középmezőnyben helyet foglaló Gárdony-Pázmánd együttesét fogadta Szombathelyen. A Fejér megyeiekkel évek óta nagy csatákat vívnak Mayer Majáék, és ez ezúttal sem volt másként. A vendégek az első félidőben kifejezetten jól tartották magukat, a játékrész végén csupán egyetlen gól volt a hátrányuk. A 16:15-ös állásról kezdődő második 30 perc elején azonban magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak Marosán György tanítványai, akik a 40. percben már 21:16-ra vezettek. A szombathelyi együttes a végjátékban sem vett vissza a tempóból, és végül teljesen megérdemelt 31:21 arányú győzelmet aratott.

Marosán György - vezetőedző, SZKKA
“Nagyon szépen tartották magukat. Küzdöttek, de aztán kijött a fizikális különbség. Illetve már jó felületekre lőttünk. Az eleje azért döcögött, mert nem azt a felületet lőttük, amit szerettünk volna. Védekezéssel elégedett voltam. Még az elején is, de utána még a támadójátékunk is alakult.”

Az SZKKA együtteséből többen is kifejezetten jó produkcióval rukkoltak ki. A gólgyártásban ezúttal Mayer Maja és Csire Fanni vitte a prímet: mindketten 5 találatig jutottak. A kapus Schneck Réka a második félidőben kapott lehetőséget, és védéseivel nagymértékben járult hozzá a magabiztos hazai győzelemhez.  

Schneck Réka - kézilabdázó, SZKKA
“Az első félidő kicsit döcögősebb volt, de mi számítottunk erre, mert jó erőkből áll ez a Gárdony és amúgy is mumus csapata a Szombathelynek. Számítottunk arra, hogy egyből nem lesz henger. A második félidőben már nyílt az olló. Szerencsére a jó védekezés után én is tudtam védeni. Így tudtuk növelni a különbséget.”

Újabb sikerének köszönhetően az SZKKA továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel áll csoportjában. A szombathelyiek legközelebb a 10. helyezett  Dorog otthonában lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, mégpedig november 18-án, vasárnap.