MNB - 2
MNB

Hírek

Tréningprogram az agysérültekért

2010. november 05., 12:22
Magyarországon évente 20 ezren kapnak különböző súlyosságú agyi sérülést. Ellátásuk, és hosszú távú rehabilitációjuk viszont nem megoldott. Sokat segíthet az a szociális dolgozóknak készülő képzési anyag, amelyet öt ország szakemberei állítanak össze.
Tréningprogram az agysérültekért

A kétéves projektben konzorciumi partnerként vesz részt a Regionális Szociális Forrásközpont is. A 11-es Huszár úti nappali központjukban 40 sérült emberrel foglalkoznak, köztük olyanokkal is, akik valamilyen baleset miatt szereztek maradandó agyi sérülést. A szakemberek szerint az ilyen sérülések száma a technikai fejlődés miatt folyamatosan nő, ez pedig új helyzet elé állítja a velük foglalkozókat.

Füzessy Józsefné - ügyvezető igazgató, Regionális Szociális Forrásközpont
"Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a szerzett agysérültekkel való foglalkozás teljesen más, mint a született agyi fogyatékossággal való törődés, ez bizony teljesen más helyzet az ember életében."

Magyarországon kívül Ausztria, Franciaország, Belgium és a prokejtgazda Szlovénia szakemberei találkoztak a kétnapos egyeztetésen. A program szlovén koordinátora azt mondja, náluk az agysérülteket az akut ellátás után négy rehabilitációs központban kezelik. Ezek közül három magánkézben van.

Danielle Jagodic - projekt koordinátor,  Szlovénia
"Amikor innen kikerülnek, akkor vagy az otthonukból járnak be kezelésekre és fejlesztő foglalkozásokra, vagy felkereshetnek egyéb nem specifikus ellátóhelyeket, például ápolási centrumot vagy fejlesztő központot."

Évente az európai  lakosság 0,2%-a szerez agyi sérülést. Rehabilitálásukra eddig még sehol sem készült tréningprogram. A jövő év novemberéig tartó félmillió eurós projekt keretében készülő oktatási anyagot az unió minden országában akkreditáltatják. A szakemberek 2012-től használhatják a munkájuk során.