Hírek

Új duális képzések az egyetemen

2019. június 26., 15:49

Gazdálkodási és menedzsment, valamint turizmus-vendéglátás szakon duális képzést indít Szombathelyen az ELTE Társadalomtudományi Kara. Az egyetem és a partnercégek, közreműködő önkormányzatok képviselői szerdán írták alá az erről szóló szándéknyilatkozatot.

Új duális képzések az egyetemen

Ebben a könyvelőirodában számviteli szolgáltatásokat, pályázati elszámolást végeznek. Van olyan speciális szakterület is, amivel a régióban egyedül ők foglalkoznak. Akár itt is megszerezheti első szakmai tapasztalatát az egyetemi hallgató, aki a Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék duális képzésére jelentkezik.

Haklits András - ügyvezető, I-Kon Gazdasági Iroda Kft.
“Társaságunk sokrétű tevékenységet folytat, nagyon sok cég, köztük alapítványok, kis- és középvállalkozások, nonprofit szervezetek, önkormányzati tulajdonú társaságok partnereink. Ezáltal nagyon széles körben tudjuk bemutatni a hallgatóknak ezen társaságok működését.”

A 2019/2020-as tanév második félévétől a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás szakra jelentkező hallgatók választhatják a duális képzést is. Az első évet követően hat féléven át cégeknél, hivataloknál szerezhetnek gyakorlatot tanulmányi idejük alatt.

Varga Imre - tanszékvezető, ELTE Savaria Egyetemi Központ
“Az egyetemen a hallgató eltölt kétszer 14 hetet első, illetve második szemeszteren, és átlagosan 18 hetet a cégnél.  Ez már bőven elég ahhoz, hogy minden olyan szakterületet megismerjen, ami a cégnek fontos, meg a hallgató szakmai fejlődéséhez is elengedhetetlen.”

Tíz partner írta alá az együttműködési szándéknyilatkozatot az egyetemmel. Köztük a szombathelyi önkormányzat is.

Illés Károly - alpolgármester, Szombathely
“Óriási munkaerőhiánnyal küzd az önkormányzat is, mind a hivatal egyébként akár pénzügyi területen és az önkormányzati cégek is. Úgy gondolom, hogy a közgazdászképzésben mindenképpen részt tudunk venni, ami hasznos lesz az önkormányzatnak, és az önkormányzati társaságoknak.”

A turisztikai szolgáltatások területén is jellemző a munkaerőhiány a régióban - nem véletlen, hogy több gyógyfürdő és szálloda is részt vesz a duális képzésben. A statisztika arról tanúskodik, hogy az egyetemisták a diploma megszerzése után állásajánlatot is kapnak a gyakorlati helyükön.