Hírek

Új vezetőedző a Haladás röplabda csapatánál

2017. július 19., 15:49

Új vezetőedző irányításával kezdi meg a felkészülést augusztusban az NB I-es bajnokságra a Haladás VSE-Sportiskola női röplabdacsapata. A zöld-fehérek munkáját a Vajdaságból érkező Igor Romakov irányítja majd, aki Mucsi Péter váltja a kispadon.

Új vezetőedző a Haladás röplabda csapatánál

Új időszámítás kezdődött a magyar röplabdázás történetében, ugyanis a sportág bekerült a társasági adóval támogatható sportágak körébe. Az új rendszernek köszönhetően nagyságrendekkel több pénz jut majd az utánpótlás-képzésre, ebből adódóan bizonyára a honi felnőtt csapatok ismegerősödhetnek.  

Mucsi Péter - szakmai vezető, Haladás VSE-Sportiskola
“Ennek nagy szerepe az, hogy a TAO-val együtt az NB I-es csapatot is elkezdhetjük felépíteni a Haladáson belül. Reményeink szerint hosszú távon tervezhetünk a Haladásban egy premiercsapattal. A TAO-ba kerülés nagy előnyt jelent a röplabdának.”

A zöld-fehér női röplabdacsapat Mucsi Péter vezetésével jutott fel az NB I-be. A kitűnő szakember ezt követően szakmai vezetőként dolgozik majd az egyesületnél. Helyét a Vajdaságból érkező Igor Romakov veszi át, aki már több korosztályos válogatottat is irányított szerb színekben.  

Igor Romakov - vezetőedző, Haladás VSE-Sportiskola
“A felkeresésnek eleget téve szeretném a Haladás felnőtt női csapatát jövőre és az elkövetkezendő években sikerekben részesíteni. Át akarom hozni azt a mentalítást, amit ott nálunk Szerbiában röplabdában játszunk.”

A Haladás felnőtt női röplabdacsapata augusztus elején kezdi majd meg az új vezetőedző irányításával a felkészülést az október közepén rajtoló NB I-es bajnokságra. A gárda célja az első szezonban nem is lehet más, mint a biztos bentmaradás.