Hírek

Újabb győzelem, a Falco továbbra is az élmezőnyben

2011. november 11., 16:21

104:80 arányú győzelmet aratott a Falco SZOVA KC Szombathely a Szeged gárdája ellen az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában. A magabiztos sikernek köszönhetően a vasi sárga-feketék továbbra is a tabella első régiójában foglalnak helyet.

Újabb győzelem, a Falco továbbra is az élmezőnyben

Több mint kétezer néző előtt fogadta az Aréna Savariában a bajnokság élcsoportjában tanyázó Falco a középmezőnyhöz tartozó Szeged csapatát. Nagy meglepetésre a derbi elején tartotta a lépést a hazaiakkal a Tisza-parti együttes: Djukicséknak szinte minden hazai találatra volt válaszuk. Az első negyed végén aztán megrázta magát a vasi gárda és a dudaszó pillanatában már több mint tíz ponttal jártak előrébb Kálmánék. A második etapban azonban porszem került a Falco gépezetébe és ahelyett, hogy tovább növelték volna előnyüket, hagyták felzárkózni az ellenfelet. A nagyszünetre hét pontos vasi vezetésnél vonulhattak a küzdő felek, azaz húsz percnyi játék után teljesen nyílt maradt a mérkőzés. A térfélcserét követően egy darabig még folytatódott a nagy adok-kapok, ám a harmadik negyed derekán megrázta magát a Falco, és a Kálmán-Timberlake duó vezérletével szinte állva hagyta a vendégeket. A zárófelvonás így 74-56-os vasi vezetésről indulhatott, már csak csak az volt a kérdés, mekkora külünbséggel nyer Bencze Tamás vezetőedző csapata. A vége 104:80 lett. A Falco magabiztos győzelmének köszönhetően továbbra is a bajnokság élmezőnyében foglal helyet. A szombathelyiek a pontvadászat következő fordulójában, november 19-én Sopronban lépnek pályára.