Hírek

Uniós pénz iparfejlesztésre

2010. március 04., 19:52
274 millió forintot nyert ipartelepítésre egy Vépen működő vasipari cég a Nyugat-dunántúli Operatív Program egyik pályázatán. A projekt egyik fő eredménye, hogy negyven új munkahely jön létre a kisvárosban.
Uniós pénz iparfejlesztésre

Az Ipartelepítés című pályázaton a vépi mellett egy nagykanizsai olajipari vállalkozás nyert támogatást, ők 174 millió forintot kapnak az uniótól.

Dr. Ipkovich György - társelnök, Regionális Fejlesztési Tanács
"Súlyosan érintett minket a válság, nemcsak minket, de Győrt, Nagykanizsát is, bízzunk benne, hogy talán a kilábalás is itt kezdődik meg."

A pályázaton 30% támogatást lehetett nyerni és fontos kitétel volt, hogy a régi munkahelyek megtartása mellett újakat is kell teremteni.

Sebestyén Rita ügyviteli vezető elmondta: a 2300 m2-es épületben nyár végétől már munka folyik. A Vép határában működő osztrák tulajdonú cég vasipari berendezéseket készít, kizárólag európai piacra. Korábban kohóipari eszközöket gyártottak, de a válság miatt váltaniuk kellett. Most erőművi alkatrészeket állítanak elő.

Günther Stoimaier - ügyvezető igazgató, SAB Kft.
"Fontos, hogy ezzel az új beruházással új munkahelyeket teremtsünk. De legalább annyira fontos, hogy a meglevőket is biztosítani tudjuk ezáltál."

A cégnek jelenleg  190 dolgozója van, többségük a szombathelyi kistérségben él. A vállalat a nyertes pályázatban vállalta, hogy 40 új munkahelyet létesít. Elsősorban vasipari szakmunkásokat keresnek, a dolgozók kiválasztása már elkezdődött. Az új gyártósorokat év végéig helyezik üzembe.