Hírek

Vagyonvédelmi vetélkedőt tartott a megyei rendőrség bűnmegelőzési alosztálya

2019. május 03., 14:53

A generációs vetélkedőre nagyszülők, szülők és felsőtagozatos diákok jelentkezését várták. Végül 6 csapat mérte össze tudását. A cél, hogy minél többen tisztában legyenek azzal, miként kerülhetik el az áldozattá válást, ha pedig mégis bajba kerültek, kihez fordulhatnak segítségért.

Vagyonvédelmi vetélkedőt tartott a megyei rendőrség bűnmegelőzési alosztálya

Férfias, de nagyon egyszerű feladattal kezdődött a Házhoz megyünk bűnmegelőzési programhoz kapcsolódó családi vetélkedő szombathelyi fordulója, amelynek a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ egyik idősek klubja biztosított helyszínt.

Egy, a vagyonvédelmet szolgáló ajtóéket kellett összeszerelni és működésbe hozniuk a háromfős, nagyszülőből, szülőből és felsőtagozatos diákból álló családi csapatoknak.

Horváth Lászlóné
Érdekelt a téma, és hallottuk, hogy milyen jól sikerült tavaly, hajtott a kíváncsiság.

Volt olyan feladat, melyben kicsit nyomozókká is kellett válniuk a versenyzőknek, szervezők arra voltak kíváncsiak, mi tűnt el egy betörés következtében egy íróasztalról. A kvízkérdések között pedig számos jogi, valamint a bűnmegelőzéshez kapcsolódó téma is szerepelt.

Sipos János
Nagyon jók voltak a kérdések. A legnehezebbek a totókban voltak, de megvoltunk, mert segítettünk egymásnak. 11.00

A versenyzőknek egy előre megadott tematikából kellett felkészülniük.

Varga Sándor – bűnmegelőzési főelőadó, VMRFK
Nem csak az iskolákban, hanem a nyugdíjas klubokban tartott előadásokon ezekről a feladatokról már volt szó. Amiket kérdeztünk, azokat már átbeszéltük, és azt szerettük volna hallani, hogy amit átadtunk, abból mit kapunk vissza. 8.44

A rendőrség 2015-ben indította bűnmegelőzési programját „Házhoz megyünk! címmel, hogy személyes találkozókon segítse a lakosságot abban, milyen vagyonvédelmi eszközök segítik leginkább otthonuk biztonságát. Most a játékos kedvűek a vetélkedőn adhattak számot a legfontosabb ismeretekről. A győztes csapat képviselheti Vas megyét a budapesti döntőn.