Hírek

Válaszokat vár az MSZP

2010. szeptember 07., 16:04
Négy kérdésre vár választ az MSZP helyi szervezete a megyei közigazgatási hivatal új vezetőjének kinevezésével kapcsolatban. Mint ismeretes, Ágh Ernőné szeptember elsejétől látja el hivatalát. Az új vezető a fideszes Ágh Péter városi- és országgyűlési képviselő édesanyja.
Válaszokat vár az MSZP

A témáról a szocialista párt kedden tartott sajtótájékoztatót.

Horváth Attila városi elnök a tájékoztató elején elmondta: tiszteli a hosszú évek óta a közigatásban dolgozó Ágh Ernőné eddigi szakmai múltját. Városáért felelősséget érző politikusként azonban úgy gondolja, fell kell vetnie néhány kérdést a szerinte váratlan kinevezéssel kapcsolatban.

Dr. Horváth Attila elnök, MSZP Szombathelyi Szervezete
"Mindig fölmerül, hogy volt-e pályáztatva egy ilyen fontos pozíció. Ha volt, az, hogy ő nyert, az rendben van, viszont mi szeretnénk tudni, kik voltak, akik esetlegesen még pályáztak."

Horváth Attila szerint egy ilyen felelősségteljes pozícióhoz jogi végzettségre van szükség, Ághné pedig csak közigazgatási tanulmányokat folytatott. A városi elnök választ vár arra a kérdésre is, hogy az új közigazgatási hivatal jogi osztályvezetőjének valóban Szakács Dávid fideszes képviselőt kéri-e fel Ágh Ernőné. A poszt szerinte ugyanis összeférhetetlen a városi képviselőséggel. Horváth Attila garanciákat kér arra is, hogy a közgyűlés azon döntéseit is elfogultság nélkül fogja elbírálni a politikus édesanyja által vezetett hivatal, amelyek Ágh Péternek esetleg nem tetszenek. A szocialista politikus  határozott választ vár arra, számíthat-e Szombathely politikai megrendelésre lefolytatott számvevőszéki vizsgálatra, amennyiben továbbra is Ipkovich György lesz a polgármester.

Ágh Ernőné a sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban  híradónk megkeresésére elmondta: állami hivatalnokként nem kíván pártcsatározásokban részt venni, azt pedig cáfolta, hogy Szakács Dávid a közigazgatási hivatal munkatársa lesz.