MNB
MNB - 2

Hírek

Vas megyében a legmagasabb a foglalkoztatottság

2016. február 24., 16:56

Hetven százalék fölöttire bővült Vas megyében a foglalkoztatottság, ezzel az adattal az országos rangsorban az első helyre léptünk, megelőzve a fővárost is. A kedvező adatok nemcsak a megmentett munkahelyeknek és a gazdaság fejlődésének, hanem a vasiak munkakedvének is köszönhető.

Vas megyében a legmagasabb a foglalkoztatottság

Vas megye jó ideje dobogós helyen áll a foglalkoztatottsági ráta tekintetében, a tavalyi év végére pedig a vezetést is megszerezte, megelőzve Budapest és Fejér megye adatait. A kedvező folyamat nem most indult el. Nemrég a tavalyi év első három negyedévének eredményeiről tájékoztattak az elemzők.

Novák Zoltán - statisztikai tanácsadó, KSH Szombathelyi Osztálya
“Az adatokból azt láthatjuk, hogy tovább bővült a foglalkoztatottság a megyében. A legalább öt fővel rendelkező, megyei székhelyű gazdasági szervezetekben mintegy 69 ezer alkalmazott dolgozott. 11 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.”

Ez a bővülés önmagában is jelentős, de országos viszonylatban kimagaslónak számít.

Szalai Piroska - miniszteri tanácsadó, NGM
“Most 2015-ben volt először Magyarországon, 2015. harmadik negyedévében olyan megyénk, aki 70 százalék  fölötti foglalkoztatási rátát tudott magáénak, és ez Vas megye.”

70,4 százalékkal tehát Vas megye az első helyen áll a többi hazai térség előtt. A szakértőtől megtudtuk azt is, hogy év végére nyolc megyénk érte el, illetve haladta meg az uniós foglalkoztatási átlagot. A munkából élők arányának javulása több tényezőnek köszönhető, nagy része volt benne például a járműipar fejlődésének, és az ehhez kapcsolódó tudatos gazdaságpolitikai törekvéseknek.

Hende Csaba - országgyűlési képviselő
“A szorgalom ennek a Vas megyei népnek a vérévé vált, teljesen beleivódott. És ennek tudom azt be, hogy az országban legnagyobb arányban itt élnek munkából az emberek. Munkalehetőség is kell persze, de kell a népnek ez a fajta hozzáállása a munkához.”

Vas megyében a keresetek is emelkedtek, ráadásul az országosnál nagyobb ütemben, ugyanakkor a közel 144 ezer forintos nettó fizetés még így is jócskán elmarad az országos átlagtól. A szakemberek szerint ez amiatt van, hogy térségünkben nem a legjobban fizetett ágazatok veszik fel a legtöbb munkavállalót.

Havi nettó átlagkereset, 2015. I-III. negyedév:
Vas megye 143 828 Ft
Zala megye 124 624 Ft
Győr-Moson-Sopron megye 166 965 Ft
Budapest 204 251 Ft
Országos átlag 159 150 Ft