Hírek

Végre nyert a Viktória

2014. november 18., 15:57

Hosszú idő után ismét bajnoki mérkőzés nyert a Viktória-Trend Optika KC élvonalbeli női labdarúgócsapata. Az új vezetőedzővel meccselő szombathelyiek hazai pályán 5:1-re győzték le a Femina együttesét.

Végre nyert a Viktória

Az NB I-es női labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában két gyengélkedő gárda találkozott: a hetedik helyen álló Viktória FC az ötödik helyezett Femina együttesét fogadta Szombathelyen. A mérkőzésen debütált a vasiak új vezetőedzője, Bánfalvi Attila, aki örömmel konstatálta, hogy csapata a 19. percben Dénes góljával megszerezte a vezetést. A folytatásban még négy hazai, valamint egy vendég találat született, így a Viktória FC 5:1-re nyerte meg a találkozót. A mérkőzésen Szakonyi Emese mesterhármast ért el.

Szakonyi Emese labdarúgó, Viktória-Trend Optika FC
“Az első félidőt én nehezebbnek éreztem, de a Femina a második félidőt is nagyon jól kezdte. Több helyzetük is volt az elején. Szerencsére sikerült felülkerekednünk rajtuk.”

A szombathelyi együttes egy hosszú negatív sorozat végére tudott pontot tenni azzal, hogy legyőzte a fővárosi együttest. Külön öröm a debütáló Bánfalvi Attila számára, hogy csapata fölényesen tudott nyerni.

Bánfalvi Attila vezetőedző, Viktória-Trend Optika FC
“Szenzációsnak igazából az eredmény mondható, ami a lányok határtalan lelkesedése és akarata eredményezett. A játékunkon van bőven javítanivaló. A rendelkezésünkre álló négy edzés ehhez kevés volt.”

A vasi gárda nem pihenhet a babérjain, ugyanis vasárnap 13 órakor ismét pályára kell lépnie bajnoki mérkőzésen. Az ellenfél pedig a bajnoki címvédő, jelenlegi listavezető MTK lesz Szombathelyen.