Szombathelyi Televízió  a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ videós hírportálja Feliratkozás hírlevélre
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Vereség a Fradi vendégeként

Adásban volt: 2018. augusztus 7.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás

Sima, 3:1 arányú vereséget szenvedett az éllovas Ferencváros otthonában a Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A szombathelyieknek így továbbra is csupán egy bajnoki pontjuk van, amivel már csak a tabella kilencedik helyén állnak.

Az esélytelenek nyugalmával lépett pályára a listavezető Ferencváros otthonában a Haladás labdarúgócsapata és egészen a 23. percig jól is tartotta magát. Ekkor viszont jött Varga és 7 méterről irgalmatlanul nagy góllal szerzett vezetést a fővárosiaknak. A szombathelyiek azonban nem estek kétségbe és a második félidő elején Gaál találatával egyenlíteniük is sikerült. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, ugyanis az 53. percben Lanzafame ismét előnyhöz juttatta a Fradit. Az olasz csatár a 63. percben 11-esből is bevette Király kapuját, ezzel pedig el is döntötte a három bajnoki pont sorsát. A vasiak a 3:1-es vereség mellett még azért is bánkódhatnak, mert Jagodicsot nem sokkal a lefújás előttt reklamálásért kiállította a játékvezető, így Priskin után újabb kulcsjátékos esik majd ki eltiltás miatt.

Michal Hipp - vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“A 20. percig működött, amit elterveztünk. A hazaiak csak pontrúgásból veszélyeztették a  kapunkat, de aztán nagy egyéni hibából az ellenfél vezetést szerzett. A gól után pedig idegessé váltunk. Bátortalanul játszottunk, így megmaradt az egygólos hátrányunk a félidő végéig. A második félidőben pedig bebizonyosodott a futball alapszabálya, ha nem adsz, akkor kapsz.”

Thomas Doll legénysége nem játszott túlságosan jól a Haladás ellen, de a közepes teljesítmény is elég volt számukra a biztos győzelemhez. Persze az is igaz, hogy az elégedetlenkedő fővárosi publikum a derbi alatt többször is a német edző távozását követelte. Emögött viszont minden valószínűség szerint a gyenge nemzetközi kupaszereplés áll.

Thomas Doll - vezetőedző, Ferencvárosi TC
“Nagyon meg kell dícsérnem a fiúkat, a csapatot. Ha megnézzük, hogy hány sérült játékosunk van jelenleg. A kispadot sem tudtuk megtölteni, két utánpótlás korú játékost is oda kellett ültetni. Így tényleg csak dícséret illeti az együttest. Az eslő féálidőben sok volt a könnyű labdavesztésünk, de a megfelelő pillanatban összeszedtük magunkat.”

A Haladás csapatának a vereség miatt továbbra is csupán egy bajnoki pontja van, amivel a gárda visszacsúszott a tabella kilencedik helyére. A vasiak legközelebb szombaton este fél nyolckor lépnek pályára, amikor a szintén gyengén rajtoló Puskás Akadémiat fogadják a Rohonci úti stadionban.

2018. augusztus 07.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



műsoraink - videóval
 
Híradó
Szombathely ma
Hétvége
Aréna
Műhely
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Medicina
Telezöld
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Suliról sulira
iQor magazin
Vasi Kaleidoszkóp
60 Plusz
Szombathelyi Polgári Esték
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 1.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 2.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 3.
Szent Márton nyomában a Szombathelyi Egyházmegyében