Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Megválasztották a karnevál borát

Adásban volt: Augusztus 13.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás
Rangot jelent a borászok között a "Savaria Karnevál bora" cím elnyerése, hiszen az idén is érkeztek minták az egész országból, még Egerből, Villányból és Tokajból is. Az idén is a borversennyel indult a karnevál programja, a borbírák 41 mintából választhattak.


A fehérborok többsége a Balaton környékéről érkezett, míg a rozé és vörösborokat főleg a szekszárdi és villányi borászatok nevezték be. A korábbi években főleg a kékfrankos szőlőből készült nedűk érkeztek, az idén viszont a kabernék vették át a főszerepet. A fehéreknél az olaszrizlinget felváltotta a sardoné. Nagyon szigorú a versenykiírás, a jelenkezésért nem jár automatikusan elismerés.

Az idén a versenyre valamivel kevesebb minta érkezett, mint tavaly, de a minőséggel nincs gond. Az árusító standokért már sokkal nagyobb volt az érdeklődés, több jelenkezőt vissza kellett utasítani helyhiány miatt. A karnevál bora mellett több elismert picészet borát is ízlelhetik majd a karneválozók.

Az idén is a megszokott helyen helyen várja a karneválozókat a Borok utcája, ahol a minőségi borfogyasztók ismét örömüket lelhetik a gazdag kínálatban.


A Savaria Történelmi Karnevál 2010. évi Borversenyének kiemelten díjazott borai:

A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL Legjobb Bora 2010
Feind Lajos – Sárgamuskotály 2009, Balatonfőkajár

A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL Legjobb Fehérbora 2010
Feind Lajos – Olaszrizling 2009, Balatonfőkajár

A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL Legjobb Vörösbora 2010
Fekete Mihály Endre – Cabernet Sauvignon Válogatás 2007, Szekszárd

2010. augusztus 13.




kapcsolódó cikkek

Karneválszínház: A tartalék tartalékos - 2010.08.12 18:10
A tartalék tartalékos a címe az idei Karneválszínházi darabnak, amelyet szerdán mutattak be egy szűk közönségnek a Megyeháza udvarán. Hamvai Kornél átiratát Jordán Tamás rendezte. A Weöres Sándor Színház társulata péntektől több mint egy héten át játssza a bohózatot."A tartalék tartalékos" a címe az idei Karneválszínházi darabnak, amelyet szerdán mutattak be egy szűk közönségnek a Megyeháza udvarán. Hamvai Kornél átiratát Jordán Tamás rendezte. A Weöres Sándor Színház társulata péntektől több mint egy héten át játssza a bohózatot. ...tovább
Készülnek a karneváli jelmezek - 2010.08.13 08:19
A hétvégétől lehet karneváli ruhát kölcsönözni. Három napon át válogathatnak majd az érdeklődők a római, reneszánsz és barokk kori öltözékek között. Ruhát nemcsak kölcsönözni, hanem vásárolni is lehet egészen a karnevál napjáig. Idén is a Teleki Blanka Szakképző Iskola diákjai készítik a szebbnél szebb ruhákat és kellékeket.

A hétvégétől lehet karneváli ruhát kölcsönözni. Három napon át válogathatnak majd az érdeklődők a római, reneszánsz és barokk kori öltözékek között. Ruhát nemcsak kölcsönözni, hanem vásárolni is lehet egészen a karnevál napjáig. Idén is a Teleki Blanka Szakképző Iskola diákjai készítik a szebbnél szebb ruhákat és kellékeket.

...tovább
Közeleg a karnevál - 2010.08.11 15:28
Tógába öltözött időutazók, nyárson forgó sült malac, kemencében sült langalló, nagy csaták, remek fellépők. Ez vár a szombathelyiekre és a turistákra a jövő héten kezdődő Savaria Történelmi Karneválon. Idén 10 helyszín ad otthont a 11. alkalommal életre hívott rendezvényen.Tógába öltözött időutazók, nyárson forgó sült malac, kemencében sült langalló, nagy csaták, remek fellépők. Ez vár a szombathelyiekre és a turistákra a jövő héten kezdődő Savaria Történelmi Karneválon. Idén 10 helyszín ad otthont a 11. alkalommal életre hívott rendezvényen. ...tovább
Karneváli helyszínek 2010 - 2010.08.11 15:15
A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból – több okból is – kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke.A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból – több okból is – kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke. ...tovább
120 ezer látogató a karneválon - 2010.08.23 18:00
Nagy sikerrel, rendbontás nélkül zajlott le a 11. Savaria Történelmi Karnevál. Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválja az első becslések szerint 120.000 látogatót vonzott Szombathelyre. 60 vendéglátós, közel 200 kézműves, valamint 40 bor- és pálinkatermelő várta a vendégeket.Nagy sikerrel, rendbontás nélkül zajlott le a 11. Savaria Történelmi Karnevál. Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválja az első becslések szerint 120.000 látogatót vonzott Szombathelyre. 60 vendéglátós, közel 200 kézműves, valamint 40 bor- és pálinkatermelő várta a vendégeket. ...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Bükfürdői Magazin
Zöldhullám
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge