MNB - 2
MNB

Hírek

Vigyázz a madárra!

2019. július 05., 15:40

Egyetlen fecske naponta 850 rovart fogyaszt el – mégsem becsüljük meg kellőképpen a vérszívók és betegségeket terjesztő kártevők természetes ellenfelét. Az emberek mellett a klímaváltozás is tizedeli őket. Hazánkban mindössze 4-féle fecskefaj fészkel, számuk az elmúlt két évtizedben óvatos becslések szerint is megfeleződött.

Vigyázz a madárra!

Nagy a sürgés-forgás ezekben a fészkekben. A középület árkádjai alatt évtizedek óta számos fecskepár költ. Nem zavarják őket az itt dolgozók, ezért minden évben visszatérnek ide a védett madarak. A közösségi oldalakon viszont több panaszt is lehet olvasni, miszerint a fészkek forgalma hangos és piszkos. A BEM Lakásszövetkezet elnöke azt mondja, az általuk kezelt házakban nem okoznak gondot a fecskék.

Beliznai Pálné – elnök, BEM Lakásszövetkezet
Kuriózum is van. Tavalyi évben az egyik épületet szigeteltük, és nem tudtuk az egyik lépcsőházat leszigetelni, mert éppen akkor költöttek a fecskék és nem volt szívünk a fecskefészket – és nem is lehet – leverni, de megoldást találtunk.

A nemzeti parkkal egyeztetve műfészkekbe telepítették át a madarakat. A kerámia edény most dísze a frissen szigetelt és festett épületnek. (6.00) Ennek a háznak a lakói pedig papírtálcával fogják fel a lepotyogó ürüléket. A szombathelyi lakótelepeken csak elvétve lehet fecskefészket találni. Számuk az utóbbi években drasztikusan csökkent.

Gyurácz József – tanszékvezető, ELTE SEK
A kifejlett fecskék 15-20 grammosak mindössze, de valóban nagyon sok repülő rovart, szúnyogokat, legyeket fogyasztanak, és ezzel bizony épp az emberre veszélyes, betegségeket terjesztő rovarokat tartják féken. Ha pedig a fecskeállomány drasztikusan csökken, akkor éppen ezeknek a rovaroknak a száma nőhet meg. 24.38

A falvakban visszaesett az állattartás, így kevesebb a rovar, a klímaváltozás miatti aszályos időszakok pedig a fészeképítést akadályozzák, ha nincs eső, nincs sár, ami fontos kötőanyag. (9.55) Augusztusban a tömördi madárvártán a gyűrűzés mellett a kondíciót is vizsgálják.

Hihetetlen távolságot tudnak megtenni úgymond egy tankolással 45.13 Néha akár az átlag testtömegük duplájára felhíznak, majd egy éjszaka alatt több száz kilométert is megtesznek a következő megfelelő táplálkozó területig.

A fecskéknek a fokozódó sivatagosodás miatt egyre messzebbre kell repülniük telelni. A hosszú út is tizedeli őket amellett, hogy a madár Afrikában kedvelt étel. Magyarországon védettek, eszmei értékük ötvenezer forint. Fészkük leverése egész évben tilos.