MNB - 2
MNB

Hírek

Vihar a buszváró körül

2019. június 26., 15:50

Újra áll a víztoronynál a színes buszváró. A Kétfarkú Kutya Párt szombathelyi szervezete által telepített faépítményt ismeretlenek pár napja eltüntették, kedden azonban újra helyreállították a párt tagjai és segítőik. Az ügy azóta politikai hullámokat vetett.

Vihar a buszváró körül

Kedden reggel a buszváró hűlt helyét találták azok, akik a Kresz-parknál jártak: ismeretlenek elbontották az építményt. Amint a Kétfarkú Kutya Párt tudomására jutott az eset, azt orvosolták is - szerintük a környékbeliek érdeke ezt kívánta.

Viszlay Zoltán Fülöpné Pavelkovits Petra Lívia - elnök, Magyar Kétfarkú Kutya Párt Vas Megyei Szervezete
“Ott áznak-fáznak az emberek, és mi úgy gondoltuk, hogy jószándékból felépítünk egy buszmegállót, ha már más nem teszi, és én egyszerűen nem tudom hova tenni ezt az egészet, hogy emberek abban lelik örömüket, hogy ezt elbontják, tehát a közgyűlés ugye megszavazta ezt, hogy maradhat ez a buszmegálló, és az új az egy másik helyre kerül.”

A körzet önkormányzati képviselője egy közösségi oldalon örömét fejezte ki amiatt, hogy általa lelkes civileknek nevezett ismeretlenek eltüntették ezt a létesítményt. Sátory Károly szerint ugyanis ennek a buszvárónak nem lenne szabad itt lennie - hiába szavazta meg a közgyűlés. Szerinte még mindig hiányoznak az engedélyek, így az épület biztonságossága is kérdéses.

Sátory Károly - önkormányzati képviselő
“Megszavazta az új többség, hogy ez itt maradhasson, és szerezzék be a különféle engedélyeket. Én ezt ahhoz hasonlítanám, bár nem vagyok jogász, mint amikor azt mondja egy kis falusi közgyűlés, hogy na, a bárkinek még nincsen meg a jogosítványa, de azért csak nyugodtan autózzon, nyugodtan vegyen részt a forgalomban, mi megszavazzuk neki ezt, aztán majd idővel beszerzi a jogosítványt.”

Mivel Sátory Károly nem fogadta el a közgyűlési döntést, Horváth Attila szerint a politikusnak távoznia kellene a közéletből.

Horváth Attila - önkormányzati képviselő
“Nagyon nagy baj, és nagyon nagy hiba, hogyha van olyan önkormányzati képviselő, mint Sátory Károly, aki nem elítéli azt, hogy nem erőszakot alkalmaznak, nem elítéli, ha szabálysértést vagy bűncselekményt valósít meg, hanem kifejezetten örül annak, hogy közgyűlési döntéssel szembeni cselekmények történnek.”

Sátory Károlynak nem áll szándékában távozni a közéletből, mert - mint mondta - továbbra is a környéken élők érdekeit akarja képviselni, ahogy teszi ezt megválasztása óta. Horváth Attila szerint a buszváró stabil, életveszélyt okoztak viszont azok, akik a hétvégi vihar előtt meglazították az építmény alapjait tartó csavarokat. Horváth Attila azt mondta, hogy a feljelentés megtörtént az ügyben.