Hírek

Viktória - Kilenc új játékos érkezett a csapatba

2021. július 22., 12:57

Kilenc új játékossal a soraiban kezdte meg a hathetes felkészülési időszakot a Haladás-Viktória FC női élvonalbeli labdarúgó együttes, amely hétvégén már edzőmérkőzésen lép pályára a Mol Fehérvár ellen.

 

Viktória - Kilenc új játékos érkezett a csapatba

Megkezdte a felkészülést a Haladás-Viktória FC női élvonalbeli labdarúgó együttes a 2021/2022-es bajnoki nyitányra. A legutóbbi évadban alaposan megfiatalodott a szombathelyiek csapata és a sérülések is megtizedelték a keretet, így végül a hatodik helyen fejezte be a pontvadászatot a nyolc együttest felsorakozó Simple Ligában. A nyári holtszezonban nem tétlenkedett a klub vezetősége és Kiss Tamás klubmenedzser munkájának köszönhetően kilenc labdarúgót - közte egy jamaikai és egy bosnyák válogatottat - sikerült szerződtetnie a vasi gárdának. A keret egységessé kovácsolása lesz az elsődleges feladat a felkészülési időszakban. Hasonlóan látja a szombathelyi együttes csapatkapitánya is.

Balogh Henrietta - csapatkapitány, Haladás-Viktória FC
Rengeteg feladat áll előttem és a csapat előtt úgy gondolom. Elsőként, előttem az áll, hogy ebből a nagy létszámú igazolásból egy csapatot tudjunk létrehozni. Úgy gondolom, hogy iszonyatosan jó úton vagyunk, mert annyira jól beilleszkedtek a lányok, már most egy közösséget alkotunk és úgy gondolom, hogy ez a bajnokság kezdetére még jobb tud lenni.

Akadt távozója is a vasi alakulatnak. A 19 esztendős Fördős Beatrix, a Viktória saját nevelésű labdarúgója, az olasz élvonalba frissen feljutott Lazio csapatába igazolt. Székely Tibor vezetőedző szerint ugyanakkor a friss érkezőkkel sokkal ütőképesebb Viktóriát láthatnak majd a szurkolók a szezon kezdetekor.

Székely Tibor - vezetőedző, Haladás-Viktória FC
Hála istennek a vezetőségnek illetve a lehetőségeknek föl tudtuk növelni a létszámot, tudtunk erősíteni. Komoly céljaink vannak, szeretnénk stabilizálni a helyünket az NB I-ben, minél előrébb végezni, amennyire lehet, ezért dolgozunk.

A Haladás-Viktória FC a hathetes felkészülése során öt edzőmérkőzést is vív majd. Az elsőt vasárnap 16 órakor a másodosztályú Mol Fehérvár otthonában.