Híradó

Friss hírek, tudósítások, oknyomozó riportok - mindez a naponta jelentkező Híradóban. Helyi tudnivalók első kézből - Önöknek!

Helyi televízióként fontosnak tartjuk, hogy az itt élőket érdeklő témákat dolgozzuk fel, mégpedig velük együtt. Ezért személyes példákon keresztül igyekszünk feldolgozni a városi, megyei, valamint az országos döntéseket. Megmutatva, azok milyen hatással lehetnek a térségben lakókra, a környezetre. Így aztán nem csak a hivatalnokok és a politikusok jutnak szóhoz csatornánkon, hanem a helyi polgárok is. Fontosnak tartjuk nyomon követni a témákat, így aztán nem csak valaminek a kezdetéről számolunk be, hanem a végéről, a sikerekről is. A Szombathelyi Televízió híradója a helyi hírek pontos közvetítője. Arra törekszünk, hogy az érdekes, fontos, érdeklődésre számot tartó híreket a lehető leggyorsabban eljuttassuk nézőinkhez. A helyi történéseken túl keressük az országos jelentőségű esemény, döntés és változás helyi vonatkozását, az adatokat pedig igyekszünk érdekesen, befogadhatóan, figyelemfelkeltően feldolgozni.

Adás: hétköznap 18.00 órától óránként.

Híradó - 2017. március 27.Híradó - 2017. március 27.
Híradó - 2017. március 27.

2017. március 28., 15:38

Híradó - 2017. március 23.Híradó - 2017. március 23.
Híradó - 2017. március 23.

2017. március 27., 16:40

Híradó - 2017. március 22.Híradó - 2017. március 22.
Híradó - 2017. március 22.

2017. március 23., 12:48

Híradó - 2017. március 21.Híradó - 2017. március 21.
Híradó - 2017. március 21.

2017. március 22., 16:07

Híradó - 2017. mácius 20.Híradó - 2017. mácius 20.
Híradó - 2017. mácius 20.

2017. március 21., 15:41

Híradó - 2017. március 17.Híradó - 2017. március 17.
Híradó - 2017. március 17.

2017. március 20., 16:21

Híradó - 2017. március 16.Híradó - 2017. március 16.
Híradó - 2017. március 16.

2017. március 20., 16:06

Híradó - 2017. március 14.Híradó - 2017. március 14.
Híradó - 2017. március 14.

2017. március 15., 14:43

Híradó - 2017. március 13.Híradó - 2017. március 13.
Híradó - 2017. március 13.

2017. március 14., 16:23

Híradó - 2017. március 10.Híradó - 2017. március 10.
Híradó - 2017. március 10.

2017. március 13., 16:51

Híradó - 2017. március 9.Híradó - 2017. március 9.
Híradó - 2017. március 9.

2017. március 10., 16:48

Híradó - 2017. március 8.Híradó - 2017. március 8.
Híradó - 2017. március 8.

2017. március 10., 15:04

Híradó - 2017. március 7.Híradó - 2017. március 7.
Híradó - 2017. március 7.

2017. március 09., 16:42

Híradó - 2017. március 6.Híradó - 2017. március 6.
Híradó - 2017. március 6.

2017. március 07., 15:01

Híradó - 2017. március 3.Híradó - 2017. március 3.
Híradó - 2017. március 3.

2017. március 06., 17:13

Híradó - 2017. március 1.Híradó - 2017. március 1.
Híradó - 2017. március 1.

2017. március 02., 16:29

Híradó - 2017. február 28.Híradó - 2017. február 28.
Híradó - 2017. február 28.

2017. március 01., 14:38

Híradó - 2017. február 27.Híradó - 2017. február 27.
Híradó - 2017. február 27.

2017. február 28., 16:27

Híradó - 2017. február 24.Híradó - 2017. február 24.
Híradó - 2017. február 24.

2017. február 27., 17:41

Híradó - 2017. február 23.Híradó - 2017. február 23.
Híradó - 2017. február 23.

2017. február 24., 15:08