Az 53 éves román férfi az állvány felső, harmadik szintjén javította a vakolatot. Ehhez azonban ki kellett hajolnia, így nekitámaszkodott egy végzáró deszkának. Ez az elem kiszakadt a férfi hat méteres magasságból fejjel zuhant a földre. A munkabiztonsági felügyelőség szerint az állvány rögzítése nem volt megfelelő.
Azt is megtudtuk, hogy nem dolgozhatott volna a munkás az álláson addig, amíg azt át nem vizsgálják. Az is felmerült, hogy egy kőműves küldte fel a magasba a végül szerencsétlenül járt férfit. A bíróság több tanút és szakértőt hallgatott meg már az ügyben, amelyben várhatóan február közepén hozza meg ítéletét.





























