Tavaly októberben vette át a németországi Baden-Würtenber járás vezetését Achim Brötel. Vas megyének 1997 óta van testvérkapcsolata a járással. Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: - Baden-Würtenberben német kisebbség is él, s kitelepített svábok is élnek ott.
A testvérmegyei kapcsolat részeként már jártak Vas megyében CDU-képviselők, sőt farmerek is, akik a magyar mezőgazdaság helyzetét tanulmányozták. Az ifjúság, a sport és a kultúra területén ugyancsak kiemelkedően jó az együttműködés. Dr. Achim Brötel, Necker-Odenwald járásvezetője tájékoztatott: - 1997 óta írásos szándéknyilatkozat létezik arról, hogy Vas megye és Necker-Odenwald járás együtt kíván működni egy testvérprogram keretén belül. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk az ifjúsági kapcsolatokra. Cél, hogy különböző programokkal az Európa Házat élettel töltsük meg.
A tervek szerint májusban a moschbachi énekkar látogat Szombathelyre, júniusban folklóregyüttes lép fel Szentgotthárdon, s még ebben a hónapban német sportolók jönnek Vas megyébe, hogy labdarúgásban, vívásban és súlyemelésben mérjék össze erejüket.





























