Hírek

Fedett lovarda épül

2005. június 20., 10:00
Jótékonysági lovasversenyt rendeztek vasárnap Balogunyomban. A településen évek óta sikerrel alkalmazzák a sérült emberek kezelésében a terápiás lovaglást. A nevezési díjakból és a nézők által felajánlott pénzadományokból egy fedett lovardát építenek majd ősszel, így egész évben lehetőség adódik a gyógyításra és a hobbilovaglásra. Az építkezés 36 millió forintba kerül.

Az első alkalommal megrendezett meghívásos lovasversenyen huszárokat is láthatott a népes közönség. Balogunyomban hat éve foglalkozik az Unicornis Egészségforrás Alapítvány a sérült emberek gyógykezelésében használt lovasterápiával. Szakemberek szerint ugyanis az állatok közelsége segít az egyensúly és a koordináció javításában, a figyelem és a gondolkodás fejlődésében.

Györgypál Zoltánné, az alapítvány ügyvezetője elmondta: - Pozitív jellemzője a terápiának, hogy egyáltalán nem tűnik annak. Sem a külső szemlélőnek, sem a páciensnek nem jut eszébe, hogy kezelésben vesz részt. Amikor lovagol, élvezi a jó levegőt, a ló mozgását.

A fedett lovarda alapjai már elkészültek, a 20X40 méteres, 4,5 méter magas, európai szabványoknak is megfelelő épület egyes szerkezeti elemei a helyszínen vannak. Az építkezés teljes költsége 36 millió forint. Az alapítvány vezetői azt remélik: jövő tavasszal teljesen elkészül a fedett rész.