A GfK Custom Research Worldwide és egy neves pénzügyi napilap, a Wall Street Journal együttműködésében félévente elkészülő felmérés a magánszemélyek vagyoni helyzetét elemezte, rákérdezett arra: miként fektetne be egy-egy magánember 50 ezer eurót (az Amerikai Egyesült Államokban 50 ezer dollárt, Közép- és Kelet-Európában 25 ezer eurót). A tanulmányt 16 országban – 13 európai országban, az USA-ban, Oroszországban és az Európa Unióba igyekvő Törökországban – készítették a kutatók.
Az Amerikai Egyesült Államok továbbra is vezet a háztartások aktuális anyagi helyzetének tekintetében, hiszen a válaszadóknak 40 százaléka rendelkezik saját bevallása szerint 50 ezer dollárnál nagyobb vagyonnal. Európa gazdagabb, nyugati felében ennél mérsékeltebb – mintegy 13 százalék – az 50 ezer eurónál nagyobb tulajdonnal rendelkező családok aránya. Hazánkban a közép-európai kétszázalékos átlagnál egy százalékkal magasabb a térség számára mérceként megjelölt 25 ezer eurót meghaladó vagyonnal rendelkezők aránya.
A kutatásból kiderült: az európaiak többsége a kevésbé kockázatos befektetési formák mellett tette le voksát. A megtakarítási kedv Nyugat-Európában a legnagyobb, ám a befektetők óvatosak: 32 százalékuk fektette pénzét kockázatmentes rövid lejáratú betétekbe, 10 százalékuk pedig életbiztosításba.
Az Egyesült Államokban az egyes befektetési formák közül a részvényalapokat és a részvényeket kedvelik, de nőtt az alacsony hozamot ígérő, viszont kockázatmentes betétekbe fektetők aránya. A közép- és kelet-európai térségben mintegy stagnál – 68 százalékos – azoknak az aránya, akik megtakarításaikat nem bízzák valamely befektetési megoldásokat kínáló intézményre. A közép-európai befektetők többsége, - 17 százaléka - rövid lejáratú betétekbe invesztált. Magyarországon a helyzet némiképp romlott: a befektetést nem eszközlők aránya 72 százalékról 78 százalékra emelkedett. A lakosság tíz százaléka inkább rövid lejáratú betétekbe fektette megtakarításait, négy százalék az életbiztosításba invesztálók aránya, két-két százalék fektetett részvényekbe, kötvényekbe, egy százalék nyugdíjalapba, további három százalék pedig egyéb befektetési eszközt vett igénybe.
Az USA-ban tíz megkérdezett közül továbbra is mintegy három preferálná a tőzsdei értékpapírokat - részvényeket, részvényalapú befektetési alapokat. Nyugat-Európában ezeknek a tőzsdei értékpapíroknak a kedveltsége ettől messze elmarad, csupán 12 százalékot tesz ki. Ebben a régióban a biztonságos, rövid lejáratú betétekbe fektetnének leginkább a válaszadók. Közép- és Kelet-Európában a tőzsdei értékpapírokat elméletileg előnyben részesítők aránya egy százalékkal meghaladja a nyugat-európait. A kötvények kedveltsége két százalékkal ugyan csökkent ebben a régióban, mégis némiképp még így is magasabb a többi vizsgált régióhoz képest. A megtakarításokra vonatkozó várakozásokról elmondható, hogy a többség mindhárom régióban az elmúlt hat hónapra jellemző megtakarításainak összegét kívánja fenntartani.
Forrás: GfK Csoport





























