Szájer József szerint olyan új politikára van szükség, ahol meghallgatásra találnak a kisemberek gondjai, problémái. A Változás 2006 mozgalommal a Fidesz célja a gazdasági élet felvirágoztatása, és az emberek érdekeltté tétele a nagypolitikában. Ehhez szerinte olyan helyi képviselők kellenek, akik bírják a helyi lakosok bizalmát.
Dr. Puskás Tivadar mentőorvos Vas megye 1-s számú választókerületében indul országgyűlési képviselőjelöltként a Kereszténydemokrata Néppárt támogatásával. Mint mondta, az emberek ma rosszkedvűek, amit a bizonytalan jövőkép és megélhetési gondok okoznak. Megválasztása esetén tervei közt elsőként a vasútállomás épületének külső felújítása, a kórház új sürgősségi tömbjének gyorsabb felépülése, és a Sági utca felújítása szerepelne.
Dr. Hende Csaba politikusként már hosszabb pályát tudhat maga mögött, most a 2-es számú választókerületben méreti meg magát. Legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tartja, mivel szerinte 2002 óta folyamatosan nő a munkanélküliség a megyében, ami 58 százalékban a pályakezdőket érinti. Kilátásba helyezte a járulékok csökkentését is. Megválasztása esetén első dolga a 86-os út fejlesztése, és egy Szombathely környéki ipari park létrehozása lenne.





























