Az új épületre nagy szüksége lenne a főiskolának, hiszen jelenleg is kétszeres a túljelentkezés a meglévő férőhelyekre. A programban felépülő kollégium havi költségeit a diákok térítési díjából, állami lakhatási támogatásból és az intézmény hozzájárulásából fedezik. Azok a vállalkozók, akik teljesítették a rendkivül szigorú előírást, január 25-ig adhatták be pályázatukat. Tóth Péter kollégium-igazgató elmondta: - Nagyon reméljük, hogy minél hamarabb megszületik a döntés, s felépülhet az új épület.
Az új kollégiumban kétágyas szobákat kell kialakítani, amelyben lesz hűtőszekrény és internet. A létesítményt a főiskolához közel, nyolcszáz méteren belül kell kiviteleznie az egyelőre ismeretlen vállalkozónak. A beérkezett pályázatról a főiskolai grémium határoz majd.





























